Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szeretném kicsit rendbe tenni...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szeretném kicsit rendbe tenni az érzelmeimet a történtekkel kapcsolatban, kíváncsi lennék a meglátásaitokra?

Figyelt kérdés
Lassan másfél éve vagyunk együtt a barátommal, ő az egyetlen férfi, akivel lefeküdtem, és még a kapcsolatunk elején rákérdeztem, hogy nincs-e véletlenül valamilyen nemi betegsége, nem csináltat-e egy tesztet. A válasza az volt, hogy azoknál a nőknél akik nem a barátnői voltak mindig védekeztek, szóval szerinte nincs, de ha szeretném, csináltat egy tesztet. Én pedig nyilván hittem neki, nem beszéltünk róla többet, az igazat megvallva nem akartam már a kapcsolatunk elején emiatt problémázni. Hát, mint kiderült, kellett volna. A HPV tesztem magas rizikójúra pozitív lett, gyors terjedése miatt pedig ki is vágták a beteg részt, ami nagyobb volt mint sejtették, a műtét után már azzal fogadtak, hogy kell egy második is. 22 évesen azért még tervezgeti az ember, hogy családja lesz, de már most is csak a veszélyeztetett terhesek klubjába csatlakozhatok. Megérkezett az eredménye majd elmondta, írt az összes lánynak, akivel gumi nélkül szexelt.. és itt kezdődnek a problémák. Ő a legtisztességesebb, legjobb ember akit ismerek, és végtelenül szeretem. Be is ismerte, hogy hazudott, számtalanszor bocsánatot kért, de ez egy olyan dolog, ami a jövőnkre is nagy hatással lehet.. ha például nem gyógyulok meg, vagy nem jön össze a baba.. nem akarok vészmadárkodni, de ezek olyan dolgok, amikkel számolni kell, mert ez esetben biztosan őt hibáztatnám. Eddig nem zavart a dolog, hogy másokkal is lefeküdt, de ez így sokkal valóságosabbnak tűnik a történtek tükrében, de ez a legkisebb problémám most, de azért hozzátesz a magy egészhez. Ti mit gondoltok? Nem tudom, van-e konkrét kérdésem, csak érdekelne, hogy a helyemben hogy reagálnátok. Eddig eszembe sem jutott őt hibáztatni, pedig nyilvánvalóan tőle van, de nem szándékosan adta át.. de ha elmondta volna az elején az igazat, talán mindez meg sem történt volna...

2018. febr. 20. 13:49
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
Az a baj, hogy a szemedbe hazudott. Aki egyszer megteszi, az máskor is meg fogja. Nekem innentől elveszne a bizalmam
2018. febr. 20. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:
Ez egy sajnálatos dolog. Hogy miért hazudott? Ki tudja...és nem is fontos már. A lényeg hogy te hogyan érzel ezzel kapcsolatban, ezt neked kell tisztázni magadban, ezt senki nem tudja megtenni helyetted.
2018. febr. 21. 01:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:

"Az a baj, hogy a szemedbe hazudott."

Hol is hazudott?

"A válasza az volt, hogy azoknál a nőknél akik nem a barátnői voltak mindig védekeztek, szóval szerinte nincs, de ha szeretném, csináltat egy tesztet."

Ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy a barátnőivel nem mindig védekeztek.

2018. febr. 21. 17:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:
54%

Én mélységesen fel lennék háborodva a drága jó barátocskám pofátlan, és nem mellesleg engem veszlyeztető hazugságain. Akinek ennyi szexuális partnere volt, és nem mindig védekezett, annak legyen már annyi esze, hogy kérés nélkül, de legalábbis új, komoly kapcsolatban kérésre csináltat egy nyomorult tesztet, mielőtt - akaratán kívül - megnyomorítja élete aktuális szerelmét. Komolyan mondom a pofám leszakad, hogy egyesek mennyire 0 felelősségtudattal rohangálnak a világban. A párod még életében nem hallott ez előtt a szexuális úton terjedő betegségekről, vagy ő is csak azt hitte, hogy csak a kriptonittal szemben nem immunis?


Egy szó mint száz, én nagyon mérges lennék, első dühömben ki is dobnám, hogy a lába nem éri a földet. Utána meg sűrűn imádkoznék, hogy ne legyen belőle nagyobb bajom 1-2 műtétet leszámítva. (Számomra már az is nonszensz, hogy vki ezek után még tisztességes és szerethető embernek tartja a másikat. Vicc.)

2018. ápr. 5. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
53%
Szia kérdező ,hogy vagy? Mi lett veletek?
2019. szept. 4. 22:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!