Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A barátom nem akar velem szilveszterezni, jogosan sértődtem meg?
Másfél hete kértem a barátomat, hogy beszéljük meg a szilveszteri programot,mert a barátaink várják tőlem a választ, de mindig halogatta. Tegnap előtt közölte velem, hogy a nagybátyja minden évben egyedül szilveszterezik(nincs családja és a párommal nagyon közeli a viszonyuk), és hogy most lehet vele töltené. Én erre kiakadtam, hogy ezt miért nem lehetett volna előbb mondani? Összevesztünk, és kérdeztem, hogy akkor biztos, hogy vele tölti? Erre mondta nekem, hogy nem biztos még nem döntötte el. Megmondtam hogy velem ne szórakozzon, és amikor nézegettem a programokat, hogy ÉN HOVA MENJEK, közölte, hogy dehát mi együtt szilveszterezünk. Eddig akárhány barátnője volt, mindig velük töltötte a szilvesztert, és az utolsó hármat pedig velem, de ezt már tavaly is eljátszotta, hogy szilveszter előtt egy nappal átvariálta, hogy ő nem akar elmenni sehova, majd a buli előtt 2 órával döntötte el, hogy de mégis menjünk.
Nekem az a bajom, hogy a barátaim fele már nem ér rá velem szilveszterezni mert kerestek más programot maguknak(család, elutaznak kettesben a párjukkal, lemennek vidékre a régi ismerősökhöz), és egy barátnőm sem maradt, akivel mehetnék. A barátom szerint egy hisztis ....vagyok.
Jogosan esett ez rosszul? Nekem nem az a bajom, hogy a családtagjával van, hanem hogy nem lehetett időben jelezni, és ezért ugrott minden programom.
Ráadásul azt mondta, hogy ha együtt töltenénk, az ő barátaihoz mennénk, az enyémeket meg ODA HÍVNÁNK(már ha egyáltalán jön valaki). És szerinte én mérhetetlenül önző vagyok.
Bocs, de töketlen.
Egy tökös pasi azt mondja: Drágám, most az ismerőssel szilveszterezem, ezért meg azért. Te tudsz más programot szervezni, időben szólni a barátaidnak. Pont.
Ha neked ez nem tetszik, kompromisszumot köttök, amihez tartjátok magatokat. Nem szerencsétlenkedni kell. Húúúú de utálom az ilyet.
Nem te vagy a hisztis pitsa, hanem o.
Az onzo is o.
Rettento pipa lennek a helyedben.
Nem az a baj,hogy nem együtt szilvesztereztek,hanem hogy:
1.Képtelenek vagytok értelmes felnőttként kommunikálni egymással,
2.A barátod egy b..lfasz.
Ennyi a meglátásom.
Tudtad, hogy milyen, vannak már tapasztalataid vele kapcsolatban, tehát mit vártál? Persze, jogosan vagy ideges rá, hogy ismét cserben hagyott és az utolsó pillanatban magadra maradtál, de már nem kellett volna, hogy meglepetésként érjen az, ami történt.
Legközelebb okosabb leszel. Vagy még okosabb, és kivágod ezt a határozatlan balf.szt.
De most én értem félre, vagy nem azt mondta, hogy EGYÜTT töltitek? Tehát a rokonához is ketten mentek, ha oda menne végül?
Monjuk az tény, hogy elég döntésképtelen a csávó..
A sok variálásától mindenki agyfa-szt kapott volna már. Szóval így-is úgy is jogosan sértődtél meg, tényleg elég béna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!