Felejtsem el? Vagy rendbehozható? (Hosszú)

Sziasztok!

Erdélyi fiatal lány vagyok, párom magyar férfi, magyarországról. Szép történet, éjszakai beszélgetések... összejöttünk kicsit több mint egy éve.

5 hónap múlva összeköltöztünk, az ő, és az én városomtól is távol, Magyarországon.

Dolgoztunk, nekem ez volt az első mukahelyem, nehezen rázódtam bele. Azt hiszem itt rontottuk el, minden nap 2 órát láttuk egymást, sokszor hétvégén is dolgoztunk, és a barátai jópárszor fontosabbnak bizonyultak. Így kezdtem elhanyagolva érezni magam, jöttek a veszekedések, amik sokszor odáig fajultak, hogy megütött. Azt mondta, kiprovokáltam.

Itt jött a képbe a munkatársam, akivel előre leszögezem, nem történt semmi. Odavolt értem, folyton rám írt, amit én, gondolván nincs titok meg is mutattam neki. Nem kellett volna megmutatnom, és főként nem kellett volna vele szóba állnom. De egymás mellett dolgoztunk, kivitelezhetetlen volt.

Ez persze dupla annyi veszekedést szült.

Majd eljött a költözésünk előtti hét (pár hónappal előtte kinéztünk egy házat, lepapíroztuk).

Elém állt, ő nem költözik, ő már nem szetet.

Mondtam neki, hogy ezt hamarabb kellett volna, hisz itt a kulcs, nameg a szerződés. Aztán a pénzünk is beny van.

Nehezen, veszekedések közt, de megtörtént a költözés. Ezen a ponton azt állította, szeret.

Első nap a házban, elkértem a telefonját, mert az enyémen nem volt térerő. Szájhúzva ideadta, de amint felnyitottam, két nő üzeneteivel néztem farkasszemet, aki közül az egyik nyíltan célzott arra, hogy jólérezte magát a párommal, azon a délután(2órát volt tankolni).

Az üzenetet meglátva nagyon kikeltem magamból, ordítottam, menjen el, aludjon máshol. Nem tudtam az érzelmeimnek parancsolni, amit ő egy hatalmas pofonnal jutalmazott.

A költözés hatására megszűnt a munkahelyem, távol költöztünk tőle. Többször próbáltam ez idő alatt rendbehozni a kapcsolatot, de valahol belül érzem, ő már nem akar.

1.5 hónapja vagyok munkanélkül, ami azt jelenti, minden költség rá hárul, és ez most azthiszem felemészti minden energiáját. Engem több helyről elutasítottak azóta.

A múlt héten éreztem valami pici szikráját a szeretetnek, munka előtt betakargatott, megpuszilt. Viszont amint megemlítek valamit, utál újra. Pedig már hónapok óta egy vita nem volt.

Az elmúlt napok mondatai tőle:

-nem akarom hogy elmenj, nem tudtam rád sosem haragudnk, kedvellek, valahol még szeretlek.

-nem tudom mi legyen (felvetettem, hazamegyek pár hétre a szülőkhöz, és ha találok végre munkát, visszajövök) ha visszajöttél meglátjuk, nem tudom.

- (kérdésemre hogy a nemtudom szó hazugság e) először : tényleg nemtudom...meglátjuk. másodszor: nem hiszem hogy helyre lehet hozni, nem kínozlak tovább itt (magamba vagyok itthon egész nap. Nincs tv, nincs internet. Semmi)

Most ott tartunk, hogy hazamegyek pár hétre, munkát keresek, és reménykedek abban, hogy meggondolja magát. Én még mindig szeretem, és kitartanék mellette, persze érzem, hogy neki ez már más.

Mit gondoltok... van remény arra, hogy hiányoljon, és visszavárjon? Vagy csak üres hajó után evezek...

Ötleteket, gondolatokat, véleményeket várok, esetleg hasonló szituációkat is szívesen olvasnék.

Köszönöm ha elolvastad.