Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyire nyilvánítod ki a véleményedet a párod szüleinek? A pároddal szoktál beszélni arról, ha esetleg nem tetszik az anyós vagy az após viselkedése?
Sziasztok! :) A mi kapcsolatunk őszinte a barátommal, mindent megbeszélünk egymással, köztük természetesen a kényesebb témákat is, akár legyen szó lelki problémákról (...:"D), akár valamelyik szülőnek a viselkedéséről.
Most sajnos nekem van problémám az anyósjelölttel, amióta ugyanis a barátom testvérére is rátalált a szerelem, úgy érzem, hogy jelentéktelenné váltam a szemében, pedig azt gondolom, hogy jó választás vagyok, mert tájékozott vagyok a világ dolgait illetően, ezáltal kiválóan lehet velem beszélgetni, hűségesen kitartok a gyereke mellett, és ami kell, azt megveszem magamnak, tehát nem aranyásózok vagy ilyesmi. Nemsokára egy piacképes diploma is a kezemben lesz. A másik pár még csak középiskolába jár, de ezt most hanyagoljuk, mert nem ezen van a hangsúly.
A barátommal beszéltem mindezekről, és ő teljes mértékben mellettem áll, azonban az én anyám mondott egy olyat, hogy azért az ő jelenlétében ne szidjam a szüleit, mert csak a szülei, és fáj neki, ha negatív dolgokat mondok róluk.
Én viszont úgy érzem, hogy ami a szívemen, az a számon: egy kapcsolat alapja az őszinteség.
Ti mit gondoltok, kinek van igaza? Esetleg személyes tapasztalataitok vannak a témában?
Ez emlétettek szellemi limitációjától függ.
Egy pár, mindenről beszél, ami zavarja őket, higy ketten dolgozhassanak rajta.
Ilyenkor nekem az vált be, hogy elválasztom az anyukája személyét az aktuális dologtól amivel nem értek egyet, és nyilvánvalóvá teszem hogy attól még hogy most szerintem nincs igaza, továbbra is nagyon kedvelem.
Szerencsére nekem könnyű dolgom van, mert ezzel nem is hazudok. Nagyon jóban vagyok az anyjával, egy tündéri nőnek tartom, ő is kedvel engem és az első pillanattól nagyon befogadó volt, de ő is tévedhet, csinálhat olyat ami nekem nem annyira tetszik. És ilyenkor van hogy mondom a páromnak, aki veszi is mindig hogy csak az aktuális viselkedést "bántom', nem az anyukáját.
pedig azt gondolom, hogy jó választás vagyok, mert tájékozott vagyok a világ dolgait illetően, ezáltal kiválóan lehet velem beszélgetni, hűségesen kitartok a gyereke mellett, és ami kell, azt megveszem magamnak, tehát nem aranyásózok vagy ilyesmi. Nemsokára egy piacképes diploma is a kezemben lesz. - na, az ilyen hozzád hasonló beképzelt csajoktól pont futni tudnék.
Pláne, hogy le is nézed a másik csajt. Hányinger...
Én nem szólnék bele, kivel jár a gyerekem, de ha a párja ilyen tudálékos, önfényező lenne nem látnám szívesen és pont.
A diploma pont semmit nem ér, anélkül is lehet valaki művelt és okos!, és a diplomás is beképzelt bunkó. Pont.
Párom szülei "csak" érettségizett emberek, de nyitottak, vidámak és tájékozottak a világról. Mostohaanyám ellenben diplomás, aztán mégis olyan síkhülye, hogy a fejemet fogom szokszor, hogy kaphatott diplomát.
#4 Fejezd már be. Erről szó sincs.
Sőt, az előző barátnője is hasonló volt (ő is középiskolás, mert egyidősek), mégsem volt rá egy rossz szavam sem, sőt szerettem, mert nem éreztem, hogy elém helyezték volna.
Azért írtam le ezeket a dolgokat, hogy lássátok, hogy nem vagyok aranyásó, sem egy utolsó kis izé, tehát nincs okuk utálni.
Ha neked ez önfényezés, akkor sajnos nagyon el vagy tévedve. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!