Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Úgy érzem, annyira nem érdeklem a barátomat? 21/L
Pár hete jöttem össze egy sráccal, úgyhogy még azért az ismerkedősebb fázisban vagyunk. Vagyis nem hivatalos még, de ez hosszú és annyira nem is releváns.
Van egy nagy hobbim, ami lényegében az életem. Ő már mindjárt az elején elmondta, hogy nem érdekli őt ez a sportág. Én annyira szívesen mesélnék róla, mivel a napjaim fele ezzel telik, aztán versenyek stb, de úgy érzem, hidegen hagyja. Ha megemlítek valamit, akkor eltereli a témát. Mondtam neki, hogy ez nekem nagyon fontos, de úgy látszik, nem fogta fel. Ami őt érdekli és engem nem, arról én próbálok beszélgetni, megismerni azt az oldalát is. De olyan, mintha ő ezt nem próbálná megtenni, pedig ez nagyon sokat hozzátesz ahhoz az emberhez, aki vagyok és szerintem anélkül, hogy ebbe ne folyna bele, nem tud igazán megismerni. Ez is hozzám tartozik. Szerintetek van értelme így folytatni ezt a kapcsolatot?
Ami neked fontos és őt ez nem érdekli akkor te sem érdekled igazán. Ha valaki kedveli, szereti a másikat akkor minden érdekli ami vele kapcsolatos.
Ha egy kapcsolat elején nem kapsz elég figyelmességet és törődést akkor később mire számítasz?
Szerintem nincs. Exnek is volt hobbija, ami nem érdekelt, az viszont igen, hogy mivel tölti az idejét, ezért szívesen meghallgattam, kérdezgettem. Aranyos is volt, mikor mesélt, jó volt hallgatni. Haveromat szintén nem érdekli a barátnője hobbija, de meghallgatja. Aki mellett nem lehetsz az, aki vagy, az nem működik.
21/F
#8: Nem lovaglásról van szó. :)
Köszönöm mindenkinek a választ, véleményt.
Nem 24 órában erről beszélek, egyáltalán nem erről van szó. Sőt, már alig merek annyit is felhozni, hogy mennyire feldobott, mert különösen jól sikerült az edzés. Kb semmit nem beszélünk róla, a pár hét alatt annyiról se volt szó, hogy amúgy mióta is csinálom, vagy ilyesmi. Pedig tudja, hogy ez terápia jellegű is nálam. Nem beszélünk róla, pedig én nagyon szeretnék néha elmondani ezt-azt, végül is ezzel telik időm nagyon része, de mindent lereagál egy "örülök"kel.
#5: Már korábban is írtam, hogy nem beszélek róla, csak szeretnék, de mindig érdeklődök az ő hobbijai iránt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!