Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egy egyetemre járó és mellette dolgozó nő sokak számára miért egyenlő egy háztartásbelivel?
Naponta 10 és 16 óra között bent vagyok az egyetemen, tehát 6kor kelek, hogy beérjek, és este hatra érek haza, mivel messze van. Ezután otthon minden nap még megfőzök, rendet rakok, kitakarítok, mosok, heti 2szer bevásárolok, valamint tanulok. Szombaton egész nap dolgozom (11 órát), éjszaka érek haza. Vasárnap takarítok, mosok, főzök, tanulok megint.
Szóval, nagyon nem abból áll a napom, hogy eltartanak, és lógatom a lábam, rendelek kaját meg felsöprök, ha már nagyon unom magam.
Akkor miért teszik sokan egy kategóriába a kettőt?
(Igen, a férjemmel élek, de olyan a munkaideje, 6kor megy, 18-kor jön, ha hazajön, akkor hagyom pihenni, maximum vasárnap engedem beszállni a házimunkába, ha ő magától felajánlja-többnyire igen)
Nem későn jutott eszembe, 23 éves vagyok. Mostanáig dolgoztam, 19 évesen már nem él(het)tem otthon.
Nem értem, miért kéne ezért szégyellni magam, nem tehetek róla.
A háztartásbeli munkákat személy szerint azokra az otthon elvégzendő dolgokra értem, amiket nagyrészt fel is soroltál, ezeket kutyakötelessége kivétel nélkül mindenkinek elvégeznie nemtől, s kortól függetlenül.
Nagyon sokan azért emelik ki külön, hogy egy nő értsen a háztartás vezetéséhez, a háztartásbeli teendőkhöz, mert rengeteg nő vagy azt sem tudja, hogy mi az a fakanál/seprű/felmosórongy/porszívó, vagy tudják, de ők ugyan hozzá nem nyúlnak, mert fúj, meg mert nem szeretik csinálni. A kötelező, elengedhetetlen feladatokat akkor is el kell végezni egy otthonban, ha tetszik, ha nem, legalábbis ha azt akarom, hogy ne egye a kosz a valagamat, ám sok nő már csak dacból sem csinálja, mert ők ugyan nem süllyednek rabszolgasorba, holott szó sincs rabszolgamunkáról.
Te direkt vagy ekkora bunkó, utolsó?
19 éves voltam, amikor összejöttünk, 4 év után felmerült (részéről), hogy szeretnék-e hozzámenni, persze, hogy szerettem volna. 3 éve együtt éltünk ekkor már.
És idén őszig én is dolgoztam, kb 2 évig eltartottam őt, ameddig ő is befejezte a tanulmányait.
Ha ti ilyen jól megvagytok, miért érdekel mások véleménye alacsonyabb szintekről?
Rá se ránts
Egyrészt ha te is eltartottad, mikor ő tanult, akkor ez így korrekt az ő részéről is. Ezt veheted viszonzásnak is.
Másrészt értelmes emberek nem foglalkoznak mások véleményével. Úgy élj, ahogy neked jó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!