Nincs időnk egymásra a párommal. Ti külső szemmel láttok erre valami megoldást?

Hétköznap reggel 8tól egyetemen vagyok. Általában olyan dél és 3 között végzek. Ezután estig dolgozok. Ugye ilyenkor csak délután 4től este 8-9ig tehát 4-5 órát, hétvégente viszont reggeltől estig munka 12 órában. Van heti 2 szabad délutánom, de akkor muszáj tanulnom és pihennem.(plusz a barátom is sokszor estig dolgozik) A jogosítványt nyáron kezdtem el, tehát vezetni is járok, de ez csak heti 2-3 órát vesz el a szabadidőmből, tehát, ha meglesz a jogsi se leszek sokkal előrébb. A barátom levelezőre jár, de heti 5 napot ő is 10 órában dolgozik. Ő nagyon édes még utána fáradtan is találkozna velem, meg tudom, hogy szeret és velem akar lenni, de egyszerűen nekem nem megy én hulla fáradt vagyok már este és 6kor kelek szóval mire hazaérek, vacsorázok, zuhanyzok, leviszem a kutyát már feküdhetek is le aludni. Ami nagy probléma, hogy nem túl nagy a lakásunk és a tesómmal vagyok egy szobában, tehát hozzánk nem nagyon tudunk feljárni vagy együtt aludni, mert nincs hely. + őt az anyja olyan szinten fogja, hogy el se engedné sokszor.(tudom, hogy ez nagyon beteges) Hozzájuk se mehetünk a családi körülmények miatt. Ha az lenne az esti program, hogy kicsit összebújunk az tök jó lenne, de ilyen nincs. Az utcán tudnánk sétálgatni/ üldögélni este. Ami nyáron még kellemes is tud lenni, de ősszel/télen amikor még hideg is van, fáradtan, éhesen... Én mondtam már a barátomnak, hogy költözzünk össze úgy jobb lenne, de ő folyamatosan attól retteg, hogy mi van ha nem lesz munkánk és nem tudjuk fizetni a lakást. Nem félhetünk egész életünkben ettől... Én egyedül nem akarok elmenni, jól megvagyok a családommal, közel az egyetem és így könnyebb takarékoskodni/gyűjtögetni. Fölöslegesen nem fizetnék egyedül lakást, mert akkor se tudna túl sokat nálam lenni főleg, ha ott se aludhatna...De vele kettesben szívesen éldegélnék. Nagyon szeretem, de többször szakítottam már vele emiatt, csak aztán nem bírom nélküle és annyira meg akarom oldani, de úgy érzem erre rámegy a kapcsolatunk. Idegbeteg vagyok, sokat sírok este, mert hiányzik,nem tudok vele lenni.Nem bírom elviselni a gondolatot, hogy este megy haza anyucihoz miközben együtt is élhetnénk. Tudom, hogy szeret engem, nem sz*rja le a helyzetet, de nem elég talpraesett, hogy leszakadjon anyuciékról. Tudom, hogy nem erőszakolhatok rá semmit, és bűntudatom van amiatt is, hogy nem tudom ezt elfogadni. Úgy érzem, ha tényleg szeretem elkéne fogadnom nem pedig lezárni a kapcsolatot. Érdekelne kívülállók véleménye. Ti mit gondoltok? Olyan szerelmes vagyok, mint még soha és tényleg annyira próbálkozok, hogy jobb legyen, ő meg csak azzal jön, hogy most ez van majd lesz jobb is. Én 22 éves vagyok ő 23