Van olyan eset amikor az összeköltözés jó hatással van a kapcsolatra?

Most ugyan vissza kellett jonnom egyetem miatt, de nekunk konkretan semmi valtozast nem okozott osszekoltozni. Soha nem veszekedtunk ezzel kapcsolatban, meg csak kulonosebben tema sem volt soha vagy olyan problemat se lattam, amirol itt masok szot ejtenek. Tehat en abszolut nem szoktam erteni ezeket a nagy "osszetoreseket" osszekoltozes elott, mintha valaki ismeretlennel koltozne ossze nehany ember eskuszom...

Nekunk ugyanolyan mint elotte. Annyival lett jobb, hogy nyilvan jobb minden nap egymassal aludni es tobb idot egyutt tolteni. Csopogos sztorit nem tudok irni, hogy azota 1000x jobban szeretjuk egymast meg ilyenek, elotte is szerettuk egymast es azota is. Mindenesetre semmi hulyeseg nem merult fel azota sem, miota egyutt elunk, nem jottek elo idegesito dolgok, nem megyunk egymas agyara es nem unjuk egymast. Parom szerint rendetlen vagyok de nem veszekszunk emiatt se, csak neha szova teszi, de ennyi belefer meg javulokepes vagyok miota itthonrol dolgozom es tobb idom van :D (Kb masfel eve elunk egyutt szoval nem evtizedek ota, de szerintem azert nem rossz igy sem eddig.)

megházasodtam, s azóta együtt vagyunk. szóval igen, jó házasságban élni.

Nincs, ha nem jöttök ki, semmit nem old meg, sőt.... A

A barátomat elég csúnyán lehúzták a szülei anyagilag. A barátom kb.egyedül tartotta el a négytagú családot. A szülein semmi igyekezetet nem látott, hogy javítsanak a helyzeten. Nekik jò volt úgy. Közben a barátom gyomorgörccsel ment haza, hogy éppen milyen felszólító levél várja a szülei tartozásával. Eközben a barátomnak lettek volna céljai, amikért dolgozott. Jogosítvány, nyelvvizsga, engem eljegyezni. Ezek a szülei szemében felesleges luxus igények voltak. Az állandó feszültség és az otthoni hangukat erősen rányomta a bélyegét a kapcsolatunkra. Én nem bírtam már elviselni a párom állandó búvalbéleltségét, gondterheltségét, hogy képtelen rám figyelni. El kellett dönteni, hogy szakítunk vagy megpróbálunk összeköltözni. Az összebútorozás mellett döntöttünk. Jól sült el. Jött egy nyugodtabb, kiszámíthatóbb időszak. Aztán persze jöttek újabb problémák. De időközben sikerült jogsit szerezni, meg autó is lett, az eljegyzés is megvolt, meg az esküvő is, meg gyerekek is vannak, meg saját ház is van már. Lényegében minden olyasmit megvalósítottunk, amiről a barátom aligfűtött szobájában a dunnapaplan alatt kuporogva álmodoztunk.

Én akkor lettem igazán szerelmes a férjembe, amikor összeköltöztünk. Nyilván addig is szerettem, hiszen nem mentem volna hozzá, ha nem, de akkor tudtam meg, mennyire jólelkű és segítőkész valójában. Mert persze, lehet következtetni abból, hogy előreenged, vagy fizeti a vacsit, vagy vesz a kedvenc csokidból random meglepiként, de az sokkal többet elárul az emberről, hogy segít-e, amikor fáradt vagy, ápol-e, amikor beteg vagy, stb. A férjem egy igazi angyal, amit mindig is tudtam, de akkor vált igazán valósággá, amikor megismertem, milyen akkor, amikor hulla fáradt, vagy ingerült valami miatt. Ugyanolyan kedves és gondoskodó. Lassan 8 éve élünk együtt, életem legszebb időszaka ez. :)