Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti szakítanátok most, vagy várnátok, hátha változik valami?
Két hónapja vagyunk együtt a barátommal. Én szerelmes vagyok belé, komolyan gondolom a kapcsolatunkat. Elvileg ő is, csak mondta, hogy a sok csalódás miatt nehezen hiszi el, hogy lehet bárkivel tartós kapcsolata, és hogy neki sok idő kell, mire kimondja, hogy szeret.
Ez engem nagyon érzékenyen érint, sokat kattogok rajta. Pl alig tudom elhinni, hogy ez valóban egy kapcsolat, mert elvileg az, gyakorlatilag olyan, mintha csak időtöltés lenne. Nem érzem, hogy annyira szeretne. Az eddigi pasijaim sokat mondták, hogy szeretnek, meg szavakkal is kedveskedtek rengeteget, meg az első időszakban az összes figyelmük rám irányult. Itt nem ez van. Nem mond olyat, max néha becézget. Fel szokott hívni, szoktunk beszélgetni messengeren, találkozunk is rendszeresen, de mégis azt érzem, sőt, néha mond olyat is, amiből kiderül, hogy nem úgy áll hozzám, mint kéne. Azt gondolja, pár hónapig elleszünk, aztán úgyse velem köti össze az életét.
Nem azt mondta, hogy nem szeret, csak azt, hogy neki több idő kell hozzá, ezért nem szakítottam még. Vártam, hogy kialakuljon. Még mindig várok, de lehet, hogy nem gondolta komolyan, vagy nem fog sikerülni neki.
Nem is bízom benne, pl amikor elmegy bulizni, simán kinézem, hogy csajozik, mivel neki csak úgy vagyok, az ember meg a szerelméhez hűséges, nem a komolytalan nőcskéjéhez...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!