Várjak még, hátha belém szeret, vagy lépjek ki az elején?

21/L vagyok, a barátom 24/F.

Két hónapja vagyunk együtt. Az ismerkedési korszakban, valamint az első két hétben csodálatos volt minden. Mint két szerelmes tini. :) Sok beszélgetés, sok bók, összebújások, minden.

Én mondtam neki először, hogy szeretem. Ő visszamondta. Utána magától is mondta többször is, hogy szeretlek, szerelmes vagyok beléd, stb.

Egyszer csak, 2 hét után teljesen megváltozott a dolog. Mondta, hogy elhamarkodottan mondta, hogy szeret, neki amúgy is több hónap kell hozzá, csak azt akarta, hogy jó kedvem legyen ettől (de basszus, senki nem kényszerítette, hogy mondja...). Mondta, hogy ő szeretné, ha komolyra fordulna köztünk, de jelenleg nem érzi, hogy én leszek az, akivel leéli az életét.

Rohadtul megbántott ezzel. Eddig az összes kapcsolatomban az volt, hogy az első pár hónapban le se szálltunk egymásról, percenként dicsérgettük egymást, tiszta nyálas volt minden, szóval nekem ez elég fura, hogy ilyen hamar leáldozott ez nála, sőt, mint kiderült, nem is volt valódi.

Azt mondta, kizökkent a fellángolásból, mert már csalódott nőben, és ezért óvatos. Én úgy gondolom, még mindig az exét gondolja A nőnek. Nem azért, mert újra akarná vele kezdeni, meg nem szereti, csak őt tekinti élete egyetlen komoly kapcsolatának, és nem gondolja, hogy bárki a helyébe léphetne. Már nem beszélnek, egy éve nincsenek együtt, de az tuti, hogy nem jutott el odáig velem, hogy jobbnak gondoljon nála.

Engem nagyon zavar az, hogy már nem mondja, hogy szeret, emiatt én sem mondom, mert megalázó lenne. Keveset kedveskedik, alig bókol. Én szoktam neki, meg ahogy tudom, kimutatom a szeretetemet. Ő kevésbé. Vannak jelek arra, hogy szeret (valamennyire...), de nem úgy viselkedik, mint én vele. Bár őszintén, nekem eddig mindig nőtt a szerelmem a fiúk iránt napról napra. Nála már nem növekszik, nehogy pofára essek.

Kétszer gondoltam két hónap alatt arra, hogy szakítok, jobb az elején kiszállni. Csak attól félek, hogy megbánom, mert egyébként nagyon jó ember, és ha sikerülne a dolog, jó életünk lenne. Lehet, hogy 1-2 hónap múlva már az ő boldogsága is felhőtlen lesz és nem kattog a csalódásain, de lehet, hogy csak az időmet vesztegetem. Én nem vagyok így boldog. Néha igen, amikor éppen nagyon aranyos, de látjátok, most is regényt írok a problémámról. :D

Mit tennétek?