Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek, ha attól romlott meg a kapcsolatunk, hogy a párom nem tudja rendesen kezelni azt, hogy az édesanyja halálos beteg?
Barátnőm (exem?) édesanya rosszindulatú agydaganatban szenved, glioblastoma multiforme. 1 éve műtötték, sugarazták, gyógyszert is kapott, de pikk-pakk kiújult, és jelenleg már nem tudnak érte mit tenni, nem lehet műteni sem, meg semmi. Ezzel szemben a párom az összes közös félretett pénzünket (aminek több, mint a fele az én keresetemből származik) alternatív gyógymódokra költi, egyfolytában azt mondja, hogy az orvosok semmit nem tudnak, és undorító, hogy "lemondtak" az anyukájáról. Van minden: homeopátia, mindenféle gyógygombák, meditáció, B17, C-vitamin injekció, most valami méregdrága gépet is rendelt, ami elvileg kiűzi a szervezetből az élősködőket és a lerakódott nehézfémeket, és még csomó más dolog, követni is alig tudom. Úgy gondolja, hogy jobban van ezektől az anyukája, meg fog gyógyulni. Egy ideig csendben tűrtem, majd tegnapelőtt megkérdezte, hogy ugye szerintem is meg fog-e gyógyulni, mire udvariasan, tapintatosan kifejtettem a véleményem, miszerint nem, nem fog meggyógyulni, és inkább minden napot vegyen ajándéknak, minél több időt töltsön vele. Akkor elkezdett ordítva sírni, érzéketlen parasztnak hívott, birkának nevezett, mert bedőlök az orvosoknak. A veszekedés hevében szemrehányást tettem neki azért, amiért az én pénzemmel is kuruzslók zsebét tömte, erre kivágott a lakásból, haza kellett jönnöm a szüleimhez. Eközben facebook-on az egyik barátnője is elkezdett írogatni, hogy mekkora tudatlan tuskó vagyok, és, hogy a remény és a pozitív gondolkodás értékét venném el a saját páromtól, és az anyukáját is veszélyeztetem, mert a párom a viselkedésem miatt negativitást fog felé sugározni.
Nagyon komolyan kérdezem tőletek: Mi a megoldás ilyenkor? Mit kellene tennem?
Uhhha... Nagyon nehéz ügy, mert egyszerűen nem lehet hibáztatni senkit a történetben. Ő ragaszkodik az anyukájához, és ha kell, vajákost is hív, csak segítsen valaki. Ez érthető, és a te oldalad is, amiért "felesleges" pénzszórásnak éled meg. De kérlek próbáld megérteni: Az édesanyja haldoklik, nincs teljesen magánál a fájdalomtól.
"hogy a remény és a pozitív gondolkodás értékét venném el a saját páromtól, és az anyukáját is veszélyeztetem, mert a párom a viselkedésem miatt negativitást fog felé sugározni. "
Erre annyit írj, hogy ne szóljon bele a kettőtök dolgába, köszönöd szépen. A barátnőt simán leépíteném, mi jogon szól bele? (pláne, hogy netto baromságokat mond)
Támogasd a párod, akkor is, ha úgy gondolod, hülyeséget csinál. Ha eljön az az idő, mikor már nem lesz az anyukája, a gyász után vissza fog állni a régi "rend". Nagyon nehéz időszak lesz számára, ahogy a mostani is, szüksége is lesz rád. Tarts ki!
Az enyémbe is, de megpróbálnám..
Valószínűleg nem a szellemlevételt, meg a antibakterizáló gépet, de beletömnék az anyámba mindenféle gombát meg bogyót.
Persze csak azután, hogy egy rakás pénzt költöttem a legmenőbb külföldi magánorvosra és egy esetleges kísérleti kezelésre.
Viszont a minden rendben lesz pozitív energia maszlagot én is elítélem.
Számomra az lenne vonzó, ha hangoztatnád, hogy mindent megteszünk érte, és túrnád a netet a kevésbé hülyeségnek tűnő alternatív gyógymódokért. Na meg persze látogatnad te is az anyukámat és folyton jókedvűvé tennéd.
Szerintem meg pont, hogy ilyenkor kell iszonyatosan türelmesnek lenned vele.
Meg kell értened, hogy szinte egy másik tudatállapotban van most, és nagyon nagyon nehéz neki, láthatóan nem tudja elfogadni és feldolgozni.
Mit tudsz tenni?
Azt, hogy nem veszed magadra amit ilyenkor mond.
Nekem is ez a véleményem a kuruzslásról, de nem vágnám a fejéhez h különben is az én pénzemből ment rá stbstb. EZ borzalmasan rosszul eshetett a másiknak.. Ne rúgj bele te is.
Előbb utóbb túl lesz ezen, addig próbálj meg tényleg támogatóan viselkedni, és elnyelni ezeket a hülyeségeket. Erről is szól a jóban-rosszban. HA nem is értesz eget, de mellette állsz a fontos dolgokban ( nyilván kivéve ha önmagának árt ezzel, de most ugye nem erről van szó, hanem ebbe kapaszkodik szerencsétlen lány.... Ezt értsd meg. )
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!