Béküljünk ki teljesen vagy szakítsunk végleg?

Közel 3 év után szakítottam a párommal, mert már hosszú hetekig tartó várakozás után sem jöttek vissza azok az érzések, amiket éreznem "kellett" volna egy kapcsolatban. Nem laktunk együtt. Szakításunk után alig 1 héttel megkeresett(ez volt másfél hete), hogy szeretne velem beszélni. Amikor szakítottunk, a bűntudattól, hogy bántom sírógörcs és légszomj kapott el, így nem is mert semmit em mondani, nehogy még jobban rosszul legyek.

Szóval találkoztunk. Neki borzalmas volt az az egy hét, és megmondom őszintén, nekem sem volt egy leányálom. Na most azóta rendszeresen találkozunk, segítek neki tanulni is, és mondhatni kimondatlanul, kötöttségek nélkül vagyunk együtt. Rengeteget beszélgetünk azóta, napi több órát olyanokról is, amikről előtte sose.

Rájöttem én is, hogy mikben hibáztam meg ő is arra, hogy mit tenne másképp, de lényegében ugyanannyit kedveskedik, mint előtte(mindig rendszeres volt nála), és mivel megnyíltunk egymásnak, elkezdett erősödni ez a kapocs, és alig várom, hogy lássam és hogy vele legyek. Legszívesebben mondanám neki, hogy most azonnal költözzünk össze és éljük a saját kis életünket, de itt jönnek bennem az agyalások.

Jóval idősebb nálam, de én még nem szeretnék a mostani koromban gyereket(mindig is úgy beszéltünk a jövőről, hogy együtt, meg gyerek), majd egy pár év múlva, de akkor már aránylag idős lesz ahhoz, hogy apa legyen. Viszont félek attól, hogy ha belevetem magam, hogy akkor "béküljünk" ki, de pár év múlva kiderül, hogy mégsem élethosszig tartó a kapcsolatunk, akkor lehet, hogy egy gyerekkel, elváltan kereshetem magamat és a mindennapi teendőkkel másod/harmadmagammal küszködhetek...

Logikusan azt mondanám, hogy keressek egy korban hozzám közelebb álló pasit, de lehet, hogy ebből a kapcsolatból is lehetne valami jót csinálnunk közösen, és mivel ismét nem tudom kiverni a fejemből(és a szívemből...) őt, nagyon nem tudom, mit kellene tennem.

Szerintetek?

20/L