Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek? Mi a helyes viselkedés?
Szóval én már nagyon szeretnék gyereket, házasságot. Párom is szeretné. (ezt állítja) három éve vagyunk együtt. ő azt mondja, akkor legyen gyerek, ha én befejezem az egyetemet (levelezőn csinálom, most a második félév van) de addigra már elmúlok 30 éves... levelező mellett simán lehet gyerek... így is alig járok be. és ilyennel érvel, hogy én nem fogom befejezni az iskolát, és majd ezt én rá fogom fogni... hát én iylet soha nem mondanék, és gyerek mellett is lehet iskolát csinálni... tavaly augusztusban szakítottunk, mert nem tudta akar-e gyereket. egy hónap külön lét után azt mondta, döntött, akar.
azóta havonta egyszer felhozom neki hogy nagyon szeretnék már babát. de a válasz rá csak annyi, oké majd lesz, de még ez, de még az, stb.
én úgy érzem nem beszélünk meg olyan időpontot, ami mindkettőnknek jó, mert nem működik köztünk rendesen a kommunikáció. és ezért én mindig úgy érzem, hogy csak várok a semmire. és 28 éves vagyok.
mindig veszekedés lesz ha felhozom. mert hogy én erőszakos vagyok... :( már nem tudom mit csináljak.
ja és emiatt én elég sokszor szomorú vagyok, de inkább nem mondom el neki hogy mi a bajom, mert úgy érzem, nem találok megértő fülekre.
Ő meg csak azt mondja, miért nem örülök annak ami van, miért nem elégszem meg azzal ami van, miért akarok mindig többet? baj lenne velem?
hát ez az... én is ezt akarom, de úgy érzem, hogy szóban soha nem tudom megbeszélni vele, otthon. ha felhozom a témát, akkor elkezd másról beszélni, vagy letorkoll valamivel... és tudom hogy ciki, de már nem tudtam mást, és munka közben chat-en írtam neki, hátha válaszol rendesen, és ott is csak az idegbetegeskedés, hogy én miért itt kérdezem meg tőle, megmondta, hogy nem szeret itt megbeszélni dolgokat. de mondtam, hogy otthon meg nem vesz komolyan soha... :(
és még azt mondja nekem hogy emiatt már úgy érzi hogy elmegy tőle a kedve... én meg azt érzem, ki fogok belőle ábrándulni, ha ezt így folytatja tovább.
szerintem az utóbbiról van szó :(
csak nem tudom mi legyen? most hagyjam pár hónapig vele? ne is hozzam fel? de rajtam meg néha úgy elhatalmasodik az anyai érzés, hogy nézem a tévét, gyerekekről szóló műsort és elsírom magam, hogy mennyire szeretném már én is átélni. és ezt ő is látja rajtam, el is mondtam neki, mennyire vágyom rá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!