Segítség?! Mit tegyek ha már nem tudom boldoggá tenni a barátnőmet és meg akar halni? 19/F

Majd most májusba lennénk 2 éve együtt a barátnőmmel, Ő életem szerelme. Nagyon bonyolult a helyzetünk és órákig tudnék írni ide tényleg mert annyi minden eszembe jut de most csak a lényeget igyekszem megértetni, hogy miért vagyok most nagyon kétségbe esve. Ő nagyon különleges lány. Nagyon gyönyörű, természetes szépség Ő a legszebb lány akit valaha láttam, mostanra már kikupálódtam mellette de amikor összejöttünk nagyon nem illettünk össze. Nagyon okos, érzékeny és valószínűleg bipoláris vagy legalábbis valami hasonló. Tökéletes lehetne de nagyon nem az, én viszont szeretem minden ellenére is és nem is akarok mást csak, hogy boldog legyen mellettem. Már hozzászoktam, hogy ilyen, hogy van amikor hetekig vagy hónapokig le van csúszva és olyankor nagyon kell figyelnem minden szavamra, no meg rá is.

Nagyon rossz gyerekkora volt nem is szeretnék írni róla. Nagyon nehéz volt a bizalmába férkőznöm de szerintem én vagyok az egyetlen személy a földön akinek tényleg megnyílt úgy igazán, van pár barátnője de velük más mint velem. Egyébként egy földre szállt angyal de tényleg Ő olyan jólelkű és érzékeny lány akiről mindig is álmodoztam, nagyon romantikus is és igazából nagyon szeretetteljes tud lenni. Viszont ha rájön a lehangoltság akkor teljesen megváltozik, nagyon érzékeny lesz olyankor tiszta rosszkedvű semmihez sincs kedve, rám is csak haragudni tud és néha komolyabban be is tud kattanni. Most is ez van sajnos de most részben jogosan lehangolt mert neki nem igazán volt normális családja sajnos és akire igazán számíthatott mindig is meg akit szeretett az a mamája volt aki március elején halt meg. Az apukája még kiskorában meghalt, az anyja szörnyű úgy ahogy van és a nevelőapja sem egy leányálom. Van egy nővére akit szeretett még de ő már 3 éve külföldön van. Meg most tényleg összejöttek neki a dolgok, most fog érettségizni is de nem hajlandó tanulni mert úgysem fog sikerülni és belőle sosem lesz sikeres vagy boldog ember stb stb... Pedig meglenne az esze hozzá, hogy lediplomázzon amiből csak akar de ahogy most állunk tényleg nem lesz ebből semmi. Teljesen feladta még sosem volt ilyen mint most. Olyanokat mond nekem, hogy ha ő már nem lesz akkor ... Én meg ezektől teljesen kikészülök, hiába mondom neki hogy mennyire szeretem és, hogy én bármit megteszek érte, nembaj ha nem veszik fel sehova nem is kell majd dolgoznia ha nem akar majd én megoldok mindent és megkap mindent amire vágyik. Régen az ilyesmi bejött de most kitalálta, hogy én csak szenvedek mellette és, hogy teljesen egyértelmű, hogy jobbat érdemlek és nekem jár a boldogság, jobb lesz nekem ha ő már "nem lesz". Régen még 15 évesen is csinált már hülyeséget de akkor oltári nagy szerencséje volt. Egyébként sosem fenyegetőzött ilyennel illetve ez sem fenyegetés, egyszerűen látom rajta, hogy elképesztően lehangolt. Én biztos vagyok benne, hogy képes ő arra, hogy normális és boldog legyen DE én ilyen körülmények között kevés vagy úgy érzem. Állítólag szeret engem és csak miattam kel fel minden reggel mert más értelme nincs, de higgyem el hogy ez nekem csak rossz és mindenkire bajt hoz és nem érdemel meg engem. Azóta ennyire rossz amióta meghalt a mamája, teljesen kivan. Lehet, hogy írni fogjátok, hogy vigyem el ide meg oda. Nos a pszichológus nem ér semmit már 20-nál megfordult kábé, a pszichiáter csak olyan szerekkel tömi amiktől csak mégjobban kikészül vagy leszedálja vagy akár beveheti egyszerre az egész dobozt is ha olyan kedve van. Beszéltem már a "szüleivel" is de az anyja szerint csak hisztizik meg szomorú a mama miatt de majd túléli. Őt egyáltalán nem érdekli a lánya, bennük nem bízhatok. Eddig is tényleg csak a mamájával tudtam beszélgetni régen is amikor rosszabb időszakunkat éltük. Egyszer szakított velem és nagyon komolyan is vette, akkor is a mamája segített nekem hogy újra kibéküljünk. Akkor meg is csalt, de nem számít már, nem haragszom rá mert tudom mit akart elérni vele. Ez egy éve volt kb azóta minden rendben köztünk és teljesen megváltozott akkor szeretett belém (ezért akart elüldözni, teljesen logikus) és azóta is szeretjük egymást és ő is boldog volt szerintem életében először igazán.

És most jött ez, de már nem sértődik meg meg hisztizik vagy szorong egyszerűen vigasztalhatatlan lett és nagyon féltem. Nyilván én már nem tudom Őt boldoggá tenni akármivel próbálkozom semmit sem érek vele. És megint úgy néz rám. Ismerem ezt. A tehetetlenségnél meg rosszabb nincs, én meg nemtudom mit csináljak nem tudok hatni rá. Hétvégente éjjel nappal vele vagyok péntektől hétfő reggelig és egész nap csak szeretgetem és szervezem neki a programokat, olyankor éppen kezdene jól lenni de aztán (mivel másik városban lakom) el kell mennem és hétköznap újra visszaesik. Amúgy egyetemre járok de le is szßrnám viszont a kedves anyja nem engedi hogy hétközbe is náluk legyen mert sok vagyok már meg zavarok. Meg nem hagyom a lányukat tanulni (vicc). Szerintetek mihez kezdhetnék? Mit csináljak? A környezetváltozás biztos hogy segítene rajta vagy ha végre össze tudnánk költözni de ez most nem lehetséges csak érettségi után addig meg nemtudom, hogy mi lesz. Úgy féltem Őt :(((