Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek lehet valakire két évet várni?
A barátommal egy éve szakítottunk. Nagyon boldogok voltunk együtt, imádtuk egymást, és én biztos vagyok benne, hogy mi voltunk egymás igazi társai. Végül a kapcsolatunknak a szüleim miatt lett vége, és a barátom rengeteg fenyegetést is kapott. Tényleg egy komoly ügyről volt szó (aminek most nincs jelentősége) és nem volt más lehetőségünk. De az érzelmeink természetesen nem múltak el varázsütés szerűen. Egy év elteltével felhívtam az exemet, mert hallani akartam a hangját. Azt mondta, hogy ő is szeret még mindig, ugyanúgy, mint azelőtt. De azt is hozzátette, hogy nem lehetünk együtt, amíg 18 éves nem leszek, mert hatalmas bajba kerülhetne. Állandóan emlékeztetett, hogy mennyire veszélyes rá nézve a beszélgetésünk, és, hogy jó lenne befejezni, amíg nagykorú nem leszek. De arra kért, hogy ezt a két évet még várjam ki.
Egyik nap küldött egy üzenetet, hogy nagyon sajnálja, de nem akar többet beszélgetni, és hogy minden jót kíván. Azóta küldtem neki egy levelet Viberen, de letiltott.
Aztán írt nekem a bátyja fiókjáról, és mondta, hogy feltétlenül bízzak a szerelmében, és legyek türelemmel, mert bár nem tudjuk mit hoz a jövő, ha felnőtt leszek, újra együtt leszünk.
Szerintetek ki lehet bírni ezt a 2 évet egymástól távol, úgy, hogy a szerelem ne múljon el?
Ti normálisak vagytok??
Ossza itt mindenki az észt és leosztjátok szerencsétlen lányt. Mi bajotok van? Az, hogy ti gyerekként éretlenek voltatok és megszívtátok nem az ő hibája.
Ő kérdezett, de ti nem tudtok normális választ adni, csak kiosztani.
Nyugodtan okítsatok ki engem is, nyilván érdekelni fog, hogy szerintetek mennyire nem tudom mit beszélek, mert ti már sok mindent megéltetek.
Úgy csináltok mintha ti sem lettetek volna fiatalok, és nem követtetek volna el legalább százszor több hibát.
Na kik az éretlenek? Az ilyen emberektől van hányingerem.
23N
OMG
23 évesen idejön osztani az észt, de semmivel sincs több tapasztalata mint a kérdezőnek, csak okoskodik a semmire :D
Ha te mondod biztos így van. :)
Szerinted az okoskodás, hogy egyszer mindenki volt gyerek és csinált hülyeséget?
Jól van rendben. :) Neked elhiszem. A felhasználóneved is utal rá. :)
Másrészt magyarázd már el mióta van az, hogy akkor érettebb valaki ha több tapasztalata van? Véletlenül sincsenek 40 évnél idősebb gyerekes férfiak igaz? Véletlenül sem csinálnak elvileg érettebben az emberek hülyeséget ugye? Hány válás is szokott lenni? Hányan nem gondolnak a gyerekükre? Hányan felejtik el, hogy egyszer nekik is lehet gyerekük? Hányan csalják meg a párjukat felnőtten? De igaz, ezek biztosan nem olyan nagy gondok, mint a kérdezőé. Ugye?
De miket is beszélek... én csak 23 éves vagyok... mit tudhatok ezekről igaz?
Valóban nem sokat tudsz a dologról. Majd 30 év múlva világosíts fel minket hogy milyen a házasságod, volt-e válás, esetleg megcsalás.
Azt hiszed hogy megtalálod megfelelő párt és utána életetek végéig boldogan éltek a rózsaszín ködben mi? Kis naív :D
Azt hiszed hogy a kérdező kapcsolatából bármi jó kisülhet? Ugyan már... A srác korában egy értelmes férfi családot, független életet akar a párjával, szerinted mit akarhat egy 16 éves kislánytól? Azt, hogy a saját korosztályában esélye sincs és a gimisek még kis naívak, esetleg csak száll csajról csajra mint légy kakiról kakira. Az első valószínűbb mert ha valaki tud csajozni, akkor a saját korosztályából könnyebben talál csajt az "ürítésre".
A szerelem meg... ha lenne annyi tapasztalatod, akkor tudnád hogy egy múlandó dolog, majd jön a másik. Egy szóval nem mondtuk hogy mi nem hibáztunk, de ismerjük a tini érzéseket, lehet 10 év múlva már mástól lesz gyereke, neki fogad örök hűséget, ritkán meg eszébe jut hogy 16 évesen milyen kis buta volt (nem rossz értelemben). Tehát csak segíteni akarunk hogy fölöslegesen ne szenvedjen/vergődjön egy alapjaiban bukott dolog miatt.
Szerintem nem értelmezted azt amit írtam.
Magyarázd már el, hol írtam azt le, hogy jó dolog amibe belement a kérdező?
Sehol. Ugyanis nem ezt írtam. Nekem az volt a bajom, ahogy hozzáálltok a kérdéshez, ugyanis MINDENKI átélte már azt amit ő valamilyen formában.
Tekintsük el kicsit a pasi korától. Ez egy klasszikus, kellettem valakinek, de elhagyott történet, amiben a kislány megpróbálja elhinni, hogy nem verte át, stb...
Ezt nem élte át más is? Ugyanmár...
Én is átéltem, és igen biztos vagyok benne, hogy még át fogom élni.
Szóval kérlek mielőtt megpróbálnád a számba adni a szavakat, értelmezd, hogy mit írtam.
Az emberi képmutatás a bajom, amit itt mindenki mutat. Kiokítjátok, mintha ti sosem éltetek volna át ilyet.
Egyébként pedig idősekkel foglalkozom, 60-80-100 éves korig, és látom ők milyenek, látom kinek volt rossz az élete és kinek nem. Látom, hogy élnek most. Igen van aki egyedül él, korán meghallt a párja, és van akit elhagytak, de ugyanígy van olyan is, aki még most is kézenfogva megy a párjával. Igen az már nem szerelem, hanem szeretet.
Okíthatsz tovább, hogy te mennyi mindent tudsz. Nyugodtan.
El fogom olvasni.
Viszont ne próbálj szavakat adni a számba, hogy szerinted én miért írtam ide.
Értem én, hogy segíteni próbáltok, de a hozzászólásaitok 90%-a támadás. Szerinted egy tinilány mikor fog ezekre hallgatni? Semmikor. Ugyanis azt fogja hinni amit én is, és amit egyébként is éreztettetek vele, hogy ő csak 15 éves, ti pedig lenézitek a tettei miatt. Minimális megértést sem érez a hozzászólásaitokból, szóval nem fog rájuk hallgatni. Igen ha finomabban írtatok volna, akkor se biztos, hogy hallgat rá, mert az ember ilyen, és sokszor nem hallgat másra, és csak abból tanul amit saját hibaként követett el, főleg egy tini.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!