Szakított velem, mert hibát követtem el, most azt mondja szeret én mit csinálhatnék ezután?

Lehet rossz a kategória ( sorry )

Két hónappal ezelőtt szakítottam a baràtommal majdnem négy év után. Nagyon megviselt a szakítás, elég letargikus állapotban voltam. Az önmarcangolàsnak úgy vetettem véget, hogy eljàrtam a barátnőimmel bulikba, pedig nem szoktam. Viszont mindenkivel közönyös lettem, csak a sajàt bajaimmal voltam még mindig elfoglalva, mert elkàmpicsorodott hulladék voltam. Aztàn rájöttem, hogy nem fogom jobban érezni magam, ha minden este buliba megyek és iszok két pohàr szeszes italt. Úgy döntöttem elmegyek kondi terembe, fejlesztem az állóképességemet, erősebb leszek, ott levezetem a feszültséget. Kerek két hétig tartott a lelkesedésem. Bizony, nagyon kitartó vagyok. Bármit csinálhattam, mindig a barátomra gondoltam. Nem ment ki a fejemből. Nekem ez a pàr hónap szenvedés volt. Azt hittem a legjobb az lesz, ha önpusztító életet élek vagy gyorsan kinyírom magamat. Volt amikor egy falatot nem bírtam lenyelni, vagy egésznap sírtam. Most röviden elmondtam az ingerszegény szürke hétköznapjaimat. Ezutàn döntöttem úgy, hogy oké elég volt! Mindennap mosolyt erőltettem az arcomra és próbàltam elfoglalni magam valamivel, ha nem dolgoztam éppen. Egyik ilyen nap elhívtam a baràtaimat a lakàsomra,hogy beszélgessünk, meséljünk egymàsnak. Csináltam sütiket, vettem ropot, piát. Két baràtnőm volt ott és hàrom fiú haverom, köztük a pàrom testvére is aki az évek során egy kedves baràtom lett. Minden oké volt, kellemes hangulat, jól éreztem magam. És akkor meglepetésemre aki csöngetett az a baràtom volt. Amikor kinyitottam az ajtót neki én...leborultam volna elé és soha nem engedem el. Nem làttam 2 hónapig, nem tudtam mivan vele. És akkor egyszer csak ott áll előttem. Az öccséért jött, hogy haza vigye. Ha tudtam volna, hogy ez megtörténhetett volna előbb is, mindennap áthívom az öccsét és haza viheti kocsival. De sajnàlatos modón most csak arról volt szó, hogy moziba mentek. Egy szót nem tudtam kinyögni, vagyis..de! Nehezen, de sikerült. A barátaim mindent láttak, tudták,hogy ki volt az a férfi az ajtóban és amikor elment a baràtom a testvérével akkor mindenki jött és kérdezték, hogy megviselte a találkozàs most? Stb. Mert kicsit lefagytam. Unalmas màr mi? Na akkor a tartalmi kivonat, tényleg a lényeg.

Kaptam a barátomtól egy LEVELET! Nem facebook üzenetet, emailt. Hanem postán feladott levelet ( pedig 30 percnyire lakunk csak egymástól ) A levélben pedig az állt, hogy nagyon boldog volt, hogy láthatott engem és örült neki, hogy volt társaságom és nem egyedül töltöttem az estét.

( Mert amúgy zárkozott típus vagyok. A szakítás utána eléggé felbátorodtam, már ami a bulizásokat illeti. ) Szeretett volna velem talàlkozni, nagyon hiányzok neki, azt írta, hogy mindennap gondolt rám és ha akarok vele találkozni akkor írjak neki választ. Megtettem.

Találkoztunk Pénteken. Az egész napot vele töltöttem. Minden zavartalanul ment, gördülékeny beszélgetés és ami meglepetés volt szàmomra, hogy nagyon nyíltan beszéltünk egymással és őszínte volt hozzám a barátom. De amikor azt mondta próbáljuk meg újra és haladjunk szépen lassan akkor vagy ő vagy én én értelmeztem valamit rosszul. Mivel búcsúzàskor azt mondta haza kísér. Utána meg megcsókolt a lakásban, de nem sima rövid csók volt. Úgy vetette rám magát mintha az élete múlna rajta. Aztán bocsànatot kért és ment is el. De amikor kikisértem akkor láttam, ahogy megy le a lépcsőn, hogy könnybe làbadt a szeme. Sírt, tisztán láttam és piros is lett az arca. Rá két órára talán, írt nekem egy sms-t, amiben azt kérdezte tőlem, hogy szeretem őt még egyàltalán?

Semmit nem vàlaszoltam neki. Mert nem tudom mit kellet volna írnom. Személyesen akarom elmondani neki, nem sms-ben akarom ezt tudatni vele. De most döntés képtelen vagyok. Talàlkozni szeretnék vele, akarom, hogy megint együtt legyünk. Annyira felspanolt voltam a napokban és most megint magam alatt leszek. Mit tegyek most akkor, szerintetek nekem kellenne lépnem? Annyira gyávának érzem magamat mint még soha. Annyit hozzáfűznék a végén, hogy ő a találkozásunkor is mondta, " szeretlek " nagyon jól esett. Nem tudom leírni mennyire örültem ennek. Zavarba ejtő volt amikor ezt közölte és nem akartam letámadni az érzéseimmel, pedig annyira magamhoz akartam volna szorítani és elmondani 100x hogy szeretem én is és még MINDIG viszonzom az érzéseit.

(A szakítàs oka az volt, hogy megszereztem a jogosítványomat és a bátyàm a motorját nekem adta én pedig két haverommal versenyezni akartam, ezért az utcán szàguldoztunk, de baleset lett belőle. Senki nem sérült meg! Csak én. De a baràtom kidobott még az nap, előtte azonban nagyon csúnyàn veszekedtünk. Ajtócsapkodás, üvöltözés, amikor nem akartam bemenni a kórházba pedig nyílt sebem volt a térdemen akkor már megírtam a sorosomat. Szégyellem ezt, de soha többet nem csinálok ilyet )

L