Mit kellene tennünk? Mi lenne a helyes döntés? Tapasztaltabbak válaszát várom!

24 éves lány vagyok, nemrég jöttem össze egy fiúval, aki 26 éves. Jelenleg a távolság keserít meg minket. Az ő saját bevallása szerint is ez negatív dolog nálunk, mert az ő testvére is azért tud már házasodni, mert helybelit vesz el, és nekem is helybeli volt az előző párom. Látja a problémát, hogy ha egy helyen laknánk, akkor minden szabad félóránkat beszélgetéssel tölthetnénk, így meg a számítógépen ismerkedünk, ami nem ugyanaz.

Dolgozik, a munkaideje 12 órás műszakokra van beosztva.

A heti szabadnapjait velem tölthetné ugyan, de ő lelkiismereti kérdést csinál abból, hogy neki a ház körül minden héten 1 napot dolgoznia kell addig, amíg otthon lakik, mert mit fognak szólni a szülei, ha ezt egy lány miatt elhagyja, és ezt nekem meg kell értenem. Így az a kevés találkozási alkalom is lecsökken, amikor jöhetne. Magyarul én érzem magam a második helyen, de most ez mellékes.

Ő "minél több időt" szeretne velem tölteni, ahogy ő mondja, a munkahelyi és az otthoni munka után.

Felvetettem azt az ötletet, hogy keressen munkát és szállást az én városomban, de pénz híján ez megvalósult, végül kibökte, hogy nem is a pénz, csak még nem akar jönni, mert elég neki a heti 1 nap. Ez korábban volt, most megint szóba hozta a dolgot, hogy "a távolság megkeserít minket". Erre írtam neki, hogy én már javasoltam vmit korábban.

Talán már jönne is, de a kérdés itt az, hogy amíg nem talál állást, addig nincs pénze szállásra sem, mert amennyit a jelenlegi munkahelyén keres, az valóban nem fedezi a költségeket. Ha viszont találna állást, akkor sem első nap fizetnek, így minimum 1 hónapig be kellene járnia az első fizetésig, amit nem tud kivitelezni. Kölcsön senkitől se tud kérni, és én sem tudok ennyit adni neki, még egyetemista vagyok.

Anyuval beszéltem erről, ő hihetetlenül irritálóan ellenzi azt, hogy napi kapcsolatban legyünk, mert szerinte az a becsülendő, ha vki távkapcsolatban él. Mert hogy neki is elég volt annak idején, hogy apám 1 héten egyszer ment ki hozzá meglátogatni, pedig megtehette volna többször is, de "eszükbe se jutott", meg a "szülők adtak is volna". Megjegyzem, a szüleim 25 évesen házasodtak össze, én meg 24 vagyok, már majdnem én is 25, és annyit nem érdemlek, hogy itt legyen a közelemben. Amúgy meg anyámék a házasság után sem költöztek össze pár évig, mert nem volt hova, egyikőjük szüleihez se mehettek, és úgy is jó volt nekik, akkor nekem miért nem jó. Ha beszélek a vágyaimról, hogy én együtt szeretnék lenni azzal, akit szeretek, akkor üvölt, és mindenféle k.vának elmond. Állandóan kérdezgeti tőlem, hogy mondtam-e a kedvesemnek, hogy jöjjön ebbe a városba, mert ha igen, akkor patáliát csinál. Szerinte erőszakos vagyok, és telhetetlen, mert elég ideköltöznie akkor, ha már összeházasodtunk. A további indokai azok, hogy úgysem tudná eltartani magát albérletben, és addig örüljön, amíg a szüleivel élhet.

Csak azt nem tudom, hogy így hogy lesz ebből házasság. Ha elmegyünk összeházasodni, attól mi változik meg? Több pénze lesz a kedvesemnek? Rögtön felveszik őt valahova dolgozni? Vagy engem oda hozzájuk? (pici faluban laknak, a falubeliek is tengődnek) Vagy mi változik attól? Szerintem ezt a kérdést már a házasság előtt meg kell oldani, mert ha most saját magát se tudja eltartani, akkor hogy tudna egy családot? Anyám erről nem hajlandó beszélni, mert szerinte nincs igazam. És már pedzegette azt is, hogy ha véletlenül nem tudnánk esküvő után sem összeköltözni, akkor sincs baj, hiszen ha nekik jó volt, nekem is jó lesz az az élet. Sőt, ha távolabb talál munkát a kedvesem, akkor nyugodtan menjen el, én ne menjek utána, mert a távházasság becsülendő dolog. Csak azt nem értem, hogy miért? Miért akkora fertő az, ha én a közelemben szeretném Őt tudni? Mert most még szó sincs összeköltözésről, de azért az, hogy még a városban sem lehet, kicsit durva nekem. De házasságban is csak akkor leszek jó asszony, ha minél kevesebbet vagyok a férjemmel? Annyira nem értem ezt.

De anyámon túllépve, komolyan nem tudom, hogy mit tegyünk. Azt mondta ma a kedvesem skypon, hogy holnap visszatérünk a témára, addig kigondolja, hogy mi legyen. De így leírva már én sem tudom, hogy ő mit akar, és azt sem, hogy hogyan fogja kivitelezni. Pedig ha nem ismerjük meg egymást alaposabban, akkor én nem fogok belemenni a házasságba, mert a szerelem nem elég. Nem elég az, hogy mindketten szeretjük egymást, még egy csomó dolgot nem tudunk egymásról, és itt nem a kedvenc színére gondolok, amit msn-en is le tud írni, hanem különböző szituációkra, amelyből jobban megismerhetném őt, és ő is engem.

A pénzügyi helyzet is csak bezavar, de így nem tudom, hogy a későbbiekben tényleg mire házasodna. Mindkettőnk szülei azonnal megszüntetnék a segítségüket a házasság napján, amit meg is értek, éljünk meg. De hogyan? Ez akkora patthelyzet, amit félek, nem tudok megoldani, és nem tudok helyeset tanácsolni a kedvesemnek. De az is bánt, hogy neki kb minden előbbrevaló, mint hogy velem találkozzon. Viszont azt mondta, hogy ha már itt lenne az én városomban, akkor neki megszakad a szülői házzal a kapcsolata, és akkor én leszek az első. Milyen kedves, nem? Szóval van még mit megismerni rajta, mert nem szeretnék sokadik lenni a saját házasságomban, hiába szeretem Őt. De így reménytelen.

Mit kellene tenni? Kérlek, segítsetek egy kívülálló szemével, aki mindig objektívabban lát, mint az, aki benne van a szituációban. Köszönöm.