Hogyan felejtsem el végre amikor esélytelen? Iszonyatosan elegem van. (Nagyon hosszú, köszönöm akinek van türelme! )

Van egy fiú akivel nyáron megismerkedtem. Munkatársak és lakótársak is voltunk. Eleinte nem igazán érdekelt, de egy nap ez hirtelen megváltozott. Volt egy buli ahová nem volt kedvem elmenni, ilyen melóhelyes összeülős iszogatás. Könyörgött hogy menjek, adott egy sört, meg egy cigit, lementünk ketten cigizni. Beszélgettünk stb. Bevallotta hogy van egy súlyos betegsége, és hogy kb. 25 éves koráig élhet így. Állandóan piált, ekkor is részeg volt, de nem annyira durván. Azt mondta, hogy ezért iszik. Meg hogy ezt senkinek se mondja... és ne mondjam senkinek. Nem értettem nekem miért mondta el. Oké, elmentem, pont koccintottunk, mindenki mindenkivel és kicsit fura vagyok (nem szeretek az emberek szemébe nézni) és amikor vele koccintottam akkor se néztem rá, koccintunk... elkezdi: "szemembe". Xy (nevemet nem írnám le) a szemembe... És akkor egymás szemébe néztünk. Villámcsapásként ért a felismerés, hogy nekem nagyon is bejön ez a fiú. Onnantól kezdett el érdekelni.

Egyébként akkor volt barátnője. Mára már szakítottak. De nagyon úgy tűnt hogy szereti és nem csalná meg.

Eleinte ő sem foglalkozott velem, én se vele. Sőt, bunkók voltunk egymással. Majd szép lassan ez megváltozott.

Mindig megkérdezte, hogy biztos megyek-e velük inni. Amikor mindenki ment és ez egyértelmű volt, hogy ott leszek. Mert akkor már többször is összejártunk iszogatni. Hangosan nevetett a viccemen, amin senki más... Volt egy kis apró összeszólalkozásunk egy idősebb munkatársammal és kiállt az igazam mellett. Ezek mindig olyan jól estek, hogy van aki egy kicsit is talán megért vagy hasonló hozzám, vagy nem is tudom...

Egyszer nagyon keményen leittuk magunkat, de mindenki. Én is, ő is nagyon magán kívül volt már. Pont mellette ültem, borozgattunk, cigiztünk, átkarolt és azt mondta: "Xy én amúgy szerelmes vagyok beléd". Nem reagáltam. Utána még egyszer ugyanezt mondta és ezt kérdezte: ,,Járunk?" Erre se reagáltam. Csak oldalra néztem és elgondolkodtam, mint aki nem veszi komolyan a másikat mert az részeg.

Nem is akartam többet belelátni, ráfogtam hogy csak be volt rúgva és azt se tudja mit beszél. És talán így is volt.

És akkor eljött a nap, amikor engem kirúgtam a munkahelyről. Az utolsó nap után bementem még beszélni a főnökkel, megpróbáltam magam visszakönyörögni. Akkor ő még úgy tudta, hogy talán visszafogadnak. Miután kiderült, hogy mégsem, az utolsó perceimben azon a helyen, amikor visszamentem még elkérni az irataimat a legjobb haverja ránézett ilyen feszült szemekkel, ő ezután gyorsan elindult a cigizőhelyre, (tudta hogy ott megyek ki) és leült. Odamentem és megkérdezte hogy találkozunk még? De olyan komoly félős szemekkel kérdezte, hogy valami iszonyatos jó kedvem lett utána. Akkor úgy éreztem, hogy tényleg érdeklem, biztos kell hogy érdekeljem. Úgy kérdezte. Barátnő ide vagy oda, még ha szereti is.

Ezután még 1-x 2-x volt alkalmunk a "törzshelyünkön" összeülni inni. Az egyik este azt mondta hogy aludjak náluk (a régi helyen, ahol laktam), végül ott aludtam. Tudta hogy csak egy üres hely van az egész házban. Az ő ágya. Lefeküdtünk az ágyra, (hozzátenném: ekkor is matt részegek voltunk, kemény egy nyár volt na :D de nem vagyok ilyen alkoholista egyébként). Csak ennyit kérdezett: járunk? Nem tudom már mit válaszoltam, nem vettem komolyan, mint a régebbi megszólalásait se. Semmi se történt, csak aludtunk. Reggel felkeltem korán és elhúztam. Utána pár órával később találkoztunk, ő biciklivel volt, én egy kerítésen belül és széles vigyorral intett egyet, meg köszönt.

Ezután még 1x 2x ha láttam, de nem történt semmi említésre méltó.

Azóta eltelt pár hónap, még decemberben bejelölt Facebookon. Mindössze ennyi. Ja meg Instán like-olta egy képemet. De nem követett be...

Közben a nyár végén megismerkedtem egy másik palival, akivel elvoltunk és vele voltam elfoglalva. Még úgy állt a dolog hogy összeköltözünk stb, teljesen oda voltam érte és ŐT el is felejtettem. De ez már elmúlt. A másik gyerek csak egy fellángolás volt.

Most itt vagyok, senki nélkül és RÁ gondolok... miért? Elegem van ebből. El akarom felejteni. Megyek az utcán, és a múlt párbeszédeit, szituációit pörgetem magamban, fürdés közben, elalvás előtt, MINDIG. NEM AKAROM HOGY ESZEMBE JUSSON. :'(

Mit tehetnék?

Azt még leírnám, hogy egy olyan városban dolgoztunk mindketten, ami messze van a lakóhelyünktől. És csak nyáron.

A Facebookkomment beszélgetései alapján ismét azon a helyen fog dolgozni a nyáron ahol tavaly, és én is szintén, abban a városban.

Bár sokszor úgy vagyok vele, hogy direkt keresek valami más munkát, máshol... és nem érdekel, le van sz@rva... ezt tenném legszívesebben.

De nem bírok leállni róla. Állandóan rajta kattogok. MIÉRT? Semmi komolyabb interakciónk nem volt, miért kattogok rajta?

A másik gyereket hipp hopp elfelejtettem, pedig vele jártam is, egyáltalán nem gondolok rá már, nem is érdekel.

Tudom hogy nem érdeklem, különben biztos rám írt volna. Szóval ki van zárva hogy érdeklem. Én csak egy ,,fura csaj" voltam a szemében... de semmi több. Felejtős. Csak egy volt munkatárs. Csak homályos foszlányok a múltból. Ennyi. Tudom hogy így van... Facebookon is bejelöl, óó csak egy ismerős... csak ennyi. Egy ismerős vagyok neki, akivel nem is beszél.

Nehéz megérteni egy alkoholistát.

Az önbizalmam mínuszban van. Belenézek a tükörbe és gyűlölöm magamat. És csak arra gondolok, ez egy selejtes arc. Ez egy selejtes ember. Ha érdekelném, akkor keresett volna.

Mit tegyek?

Én 20, ő 21.

Várom a válaszokat és bocsánat a regényért.