Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek én vagyok a hülye, hogy harapdálom vagy ő idegbeteg?
2. válaszoló
Külön kiemeltem, hogy nem azért haraptam meg, mert ideges voltam rá, hanem csak úgy hülyeségből.
Szoktunk hülyéskedni, hogy birkózunk, vagy lefog (elég erősen), aztán agyon csikiz, vagy pl. amikor még kiszívós korszakunkat éltük, akkor azért az is tudott fájni, ha úgy istenigazából kiszívnak, szóval mi ilyenek vagyunk, nem kíméljük egymást. Amúgy meg ütött már meg ő is, meg én is őt, de egyáltalán nem erőből. Nem csinálok belőle gondot, hogy "jaj megütött egy nőt, ez azt jelenti, hogy agyonfog verni..."
Ha a durvulás belefér a kapcsolatotokba tettekben, akkor azon sem kellene kiakadni, ha szóban történik. Végülis ez a kevésbé súlyos.
Lépj túl rajta.
Egyiktek sem az.
A nyak egy ilyen érzékeny terület - nem egyszerűen csak a bőr vékonysága miatt, hanem azért is, mert ha sérül, az könnyen életveszélyes tud lenni. Ez úgy nagyjából a zsigereinkben is van, hogy ha baj van, akkor "behúzzuk a nyakunkat", ugye...
Szóval a barátodnak nem egyszerűen fájt a dolog, hanem még mellé egy jókora frászt is kapott tőle. (Amiről viszont nem dumál a férfiember, pláne a nőjének nem.)
Szóval jobb, ha eztán a fogaiddal messzire kerülöd a gigáját. :)
1. ha a másik játszik, ír, stb., NEM zavarjuk, vagy szólunk, hogy egy órácskára mozduljunk már ki.
2. a nyakkal óvatosan, tudod, milyen kellemetlen, ha úgy igazán megharapnak
A párom (ffi) szokta harapdálni, mert felizgat vele, és imádom, de előfordult, hogy véletlen úgy vállon harapott (elég rendesen felszisszentem), hogy öt nappal később is kivehető volt a fognyoma... ha ezt a nyakamnál játsza el - ahol csak minimális, vékony bőr van -, lehet elkezd vérezni is, de hogy piszkosul fájt volna, az biztos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!