Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Beleszerettem valakibe, aki még a nevemet sem tudja. Tartós párkapcsolatban élek, hogy tudnám kiverni a fejemből?
Csak látásból ismerem a férfit. Közös szórakozóhelyen látom gyakran. Annak ellenére, hogy küzdök ellene, folyton azon kapom magam, hogy agyalok róla, elképzelem, milyen jó a barátnőjének (mindketten tartós párkapcsolatban élünk). Fogalmam sincs,hogy benne elindítottam-e valamit, és ő sem tudhatja, hogy majd szétszakad a lelkem. Eleve gondolom pont nem érdekelné, ha még színt is vallanék, ráadásul ez meg sem fog történni, mert nekem is párom van, és tartozom neki annyival, hogy egyenes legyek vele szemben. Szóval nem akarom megcsalni, nem is lennék rá képes, de soha nem hittem volna, hogy valaha így megveszek valakiért, aki nem a párom. Emészt a lelkiismeret furdalás, amiért így érzek. Érzéseimhez biztosan hozzátesz még az is, hogy párom ellustult a kapcsolatban, amit már jó fél éve mondok neki, de egy-egy kifakadásomat 1 hetes összeszedése követi, azután pedig megy a mókuskerék ugyanúgy. 8 éve vagyunk együtt, a párommal az égvilágon semmi baj nagy általánosságokban, szorgalmasan dolgozik, felesben visszük a háztartási munkákat stb., de jelenleg úgy érzem, lakótársam ő... Tudja ezt ő is, sokszor elmondtam neki, de a helyzet változatlan maradt.
Hogy legyen jobb a helyzetem? Csak emésztem magam, és gyakran fantáziálgatáson kapom magam.
Ráadásul ott motoszkál a fejemben, hogy mi lenne, ha az új sráccal boldogabb életem lenne, és ő is pont ilyen kapcsolatban él, hiszen sosem mutatkozik a barátnőjével még a közösségi oldalán sem. Mi lenne,ha nem csak egy lakótárs lennék életem végéig, hanem egy jól működő párkapcsolatban élnék? Csak mégis hogy léphetne az ember, hogy hozhatna visszafordíthatatlan döntéseket,amikor lehet, hogy valamilyen csoda folytán a kialudt láng újra fellángolhat.
Huszonéves nő vagyok egyébként, párom is annyi.
És mért nem mész oda hozz, amikor látod?
"Szia én vagyok a Klári, ismerlek innen/onnan."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!