Hogy egyensúlyozzak a barátom és az egyetem között, úgy hogy mellette nincs életem? (Bővebben lent)

Amikor elkezdtem az egyetemet, nekem is ilyen pasim volt.

Jócskán megbántam, hogy akkoriban vele foglalkoztam, nem buliztam, barátkoztam, nem a sulival (vagy pl magammal?) foglalkoztam. A tipikus egyetemi élet így kimaradt rendesen, amikor a kolis szobatársnőim hívtak bulizni, rendezvényekre, akár csak egy másik szobába átugrani társasozni, bármi, én inkább maradtam a szobában egyedül Skype-olni.

Utólag már, hogy visszahozhatatlan (két pici gyerekkel itthon mondhatjuk, hogy az :D ), nagyon bánom, hogy egy olyan valakire pazaroltam ezeket az éveket, akire nem érte meg. Mert sejtheted, hogy a két pici fiamnak nem ő az apja. Vele már rééééééges régen szétmentünk, ráadásul azért, mert miközben én a vizsgaidőszakban próbáltam éppenhogycsak nem megfulladni, ő szépen kihasználta, hogy "elhanyagolom", és olyan lelki nyugalommal kúrt félre, mint annak a rendje. Pedig nála is voltak ilyen ötletek, hogy majd keres az egyetem közelében munkát, együtt fogunk élni, satöbbi. Hát, ez lett belőle.

Ez a tipikus példája annak, hogy ki akar sajátítani.

Hosszú távon nincs olyan ember aki ezt elviseli. Szerintem 2 lehetőséged van:

1.Ugyanezt csinálod vele. Bár szerintem ez lehet a leghosszadalmasabb is. Amikor ő futni menne, vagy a haverjaival, vagy boltba, vagy ügyeket intézni, hisztizzél és sértődj meg, hogy mi az hogy nem veled skype-ol/nem veled van. Egy idő után fix hogy megszólja, és akkor mondhatod neki, hogy te is így érzed magad, nem bírod ezt, stb.

2.Leülsz vele és nagyon komolyan elbeszélgetsz vele. El kell mondanod, hogy nem sajátíthat ki, neked is van életed rajta kívül, ennek így KELL lennie. Ha nem érti meg és csak puffog meg veszekszik: szakítás. Ha megérti, akkor közösen megbeszélitek a részleteket, próbáltok valami normális helyzetet kialakítani, ami mindkettőtöknek jó.

Egyébként sokan azért akarják kisajátítani a másikat, mert annyira önbizalomhiányosak, meg attól félnek, hogy ha a másik nem non-stop foglalkozik/van velük, akkor az azt jelenti, hogy nem is szereti őket. A barátodnak meg kellene értenie, hogy attól, hogy nem vele vagy folyamatosan, még igenis szereted, és vele akarsz lenni (mármint párkapcsolatban), nem pedig mással. De igenis kellenek más társas kapcsolatok, élmények, stb.

nem lehet kombinálni a dolgokat?

mosás 2 perc, míg berakod, míg a gép megy, beszélgethettek. utána pedig segíthet teregetni, 5 perc.

főzni szintén lehet úgy, hogy ott ül a konyhában, urambocsá, eggyütt főztök.

szüleidhez nem viszed? vagy kettesben lennél velük inkább?

finoman megmondhatod neki, hogy ha sokat akar veled lenni, akkor menjen veled ide-oda, ahova te mész. hívd edzeni, moziba. és azt is megmondhatod neki, hogy azért, hogy feltöltődj, hogy neki is jobban örülj, most kell neked egy csendes este egyedül.

egyébként kérhetnél segítséget a tanulásban is... kérdezgessen tőled, vagy megbeszélhetnétek, ha nem értesz valamit, azt vajon hogy gondolta, aki leírta.

emellett úgy tűnik, a barátod nem igazán igyekszik megérteni, hogy rajta kívül más is létezik, és nem az a legjobb, ha mindenben hozzá igazodsz. ez hosszútávon elviselhetetlen.

istenem, de fogod sajnalni ezeket az eveket... a nagy semmiert...

hallgass a jozan eszedre!

p.s.: a szuleidet sose hanyagold el egyetlen pasiert sem! mert ha elhagy ez a diszpinty, ok fognak melletted allni.

hát én biztos nem csinálnám ezt, megmondanám neki hogy bocs de most tanulnom kell most mosogatok most elmegyek a szobatársaimmal meginni egy kv-t. Amikor neki van valami dolga az oké akkor ott hagyhat de fordítva nem? Álljon meg a menet, komolyan el kéne vele beszélgetni

biztos szar az önértékelése és tényleg azt hiszi ha nem vele vagy majd megismersz valaki mást

Egyébként hétvégente a te szüleidnél mér nem alszotok? Akkor vele is lehetsz meg szüleiddel is és nyugodtan össze tudnál pakolni meg ilyenek amikor mész vissza a koliba