Ha én otthonülős típus vagyok, a párom pedig "bulizós", mászkálós, akkor halálra van ítélve a kapcsolat az eltérő igények miatt?

Egyáltalán nem szükségszerű, hogy ez ne működjön. :)

Amennyiben mindketten tiszteletben tartjátok egymás életstílusát, ez egy tök jó kapcsolat is lehet.

Ha egyikőtök sem akarja ráerőltetni a másikra a saját életstílusát, akkor nincs gond.

A pörgősebb fél tehát ne érezze életfeladatának, hogy a párját is elrángassa magával; az otthonülősebb pedig ne akarja visszafogni a párját.

Mi is eltérőek vagyunk ezen a téren: én vagyok a társasági ember, a párom "magának való" (saját bevallása szerint).

Ha van igénye csatlakozni hozzám (volt már rá példa), megteheti, de soha nem erőltetem. 10-ből egy alkalommal csatlakozik. Szerintem ez arra jó, hogy betekintést nyer az életembe, így amikor később mesélek, akkor tudja mihez kötni.

De azt is megbeszéltük, hogy ő nagyon igényli a magányos tevékenységeket, szeret egyedül is lenni, így amíg én társasági életet élek, addig ő nyugodtan hódolhat a magányos hobbijainak. Elfogadtuk egymás működését, nincs ebből konfliktus.

Simán működhet, ha a helyén tudjátok kezelni a dolgot, és meg tudjátok beszélni, tiszteletben tartani a másik igényeit, és köttök egy kevés kompromisszumot.

Mi is ilyenek vagyunk a férjemmel egyébként, ő csavargós, én otthonülős. Ő koránkelő, én ha nem állítok be ébresztőt, akkor délután 1 előtt nem igazán kelek fel. Akkor is vagy fél óra, mire összevakarom magam. Nagyon jól működünk együtt. Ő visszavett a csavargásból kicsit, én többször kaparom össze magam, és megyünk el közös programokra, akár kettesben, akár baráti körrel, és jól érezzük magunkat.

Azzal sincs baj, hogy én hétvégén sokáig alszom. Ő felkel, elnyammogja a reggelijét, és fülessel gépezik, nézi a sorozatait, animéit, vagy játszik a gépen amíg én fel nem kelek. Sosem volt ezekből nálunk probléma. Ha igazán szeretitek egymást, akkor meg fogjátok találni a módját annak, hogy mindenkinek jó legyen, de egyikőtök se adja fel önmagát:)

20 éve élek ilyen kapcsolatban :-)És működik :-) Pont így, ahogy az előttem lévő leírja. Figyelünk egymásra, adunk némi szabadságot a másiknak. (és nem élünk vissza vele)

(én vagyok a csavargós, a páromnak csak egy TV kell a boldogsághoz :-)