Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lehetséges, hogy a nagy változás miatt az életemben viselkedek igy a párommal? Hisztis vagyok? Remélem segit valaki) :

Figyelt kérdés

Szóval valami megváltozott és nem tudom az okát. Nem abban, hogy szeretjük-e egymást, mert én még mindig imádőm őt és együtt tervezünk majd élni is.

Olyan szempontból, hogy kb pár hónapja több mindenbe belekötök azt illetően, hogy nem úgy mutatja ki hogy szeret ahogy nekem jól esne.

Nem tudom, hogy ez a stressz és a nagy változás miatt van az életemben vagy mert tényleg jogosan zavar és már nem mutatja ki úgy, hogy szeret.


A változás az, hogy most keztem egyetemet, életemben először költöztem külön arról a helyről, ahol 21 évet éltem, pláne városban sosem laktam. Kicsit megviselt ez is, meg az, hogy közben alig tudtam tanulni és egyszerüen alig tudom mihez kezdjek.

Olyan dolgok zavarnak mostanában és agyalok rajta, mint pl mivel most az egyetem miatt csak hétvégén vagyunk együtt, és zavart, ha ebben az időben találkát beszél meg a haverjaival. Oké, hogy vitt volna engem is, meg ő is dolgozik hét közben, de általában hétfőnként még otthon van és akkor egész nap velük lehet. Szóval zavart, hogy ő nem úgy gondolja mint én, hogy velem kihasználja azt a 1,5-2 napot.

Vagy pl nem ir több órán keresztül nekem semmit sem, de látom, hogy netezett vagy tudom,hogy ráéér, pedig jól esne egy 'hiányzol' vagy akármilyen kis apróság. Vagy ha elmennénk valahova enni, fürdeni esetleg akkor hivja a barátait is . Erre azt mondja ,hogy azért hivja őket mert ők is hivták már előtte de nem tudott menni ezért most visszahivja. Ez oké is, néha haverozzunk, kell a társaság is, de velem külön miért nem elégszik meg?Oké, hogy itthon ketten vagyunk(már amikor a szülők nincsenek) de ha megyünk valahova szinte sose kettesben. Vagy ha épp hivja valaki és csinálunk valamit, akkor nem azt mondja ,hogy 'vásárolunk' hanem hogy 'vásárolok' vagy 'megyek ' közben velem van, vagy velem fog menni. Az is idegesit, hogy ha itthon vagyunk ő leül és fél órán keresztül nézi a telefonját közben én valamiket rendezek vagy a vacsihoz készülődök és nem segitene de mégcsak nem is beszélgetne velem közben, ott tud ülni és bambulni amig nem szólok.

Hirtelen ennyi jut eszembe, de ilyen apróbb dolgokról van szó, ami minden egyes alkalomkor előjön és néha szóvá teszem, hogy rosszul esik. De ő csak azt mondja, hogy már megint kezdem, túl komolyan veszek mindent, mindenbe belekötök, meg hogy amiért nem mondja folyton attól még szeret stb.


Szóval nem tudom eldönteni, hogy neki van igaza és feleslegesen izgatom magam ezeken, csak túl sok nekem a stressz, vagy tényleg idegesitőek ezek a dolgok és jogosan érezhetem magam igy? Mikor felhozok valamit akkor mindig kibeszéli, hogy már megint csak bajlódok vele. Ilyenkor én érzem magam szar*l hogy tényleg ennyit idegesitem és milyen rossz lehetek...Vajon tényleg? Nem volt még ilyen hosszú kapcsolatom, nem tudom hogy kinek van igaza. Mit gondoltok? Az érdekes az, hogy régebb, mivel 2,5 éve vagyunk együtt nem voltak ezek a dolgok. Vajon azért mert ő is jobban odafigyelt rám vagy én nem voltam ilyen hisztis?


Kicsit hosszú lett, de remélem tapasztaltabb emberkék lesznek szivesek elolvasni és tanácsot adni, mert nem tudom mit gondoljak :( 21L


2017. jan. 21. 11:41
 1/2 anonim ***** válasza:

Nem történt semmi komoly, ritkábban látjátok egymást és jól esnének olyan dolgok, amikre korábban nem is gondoltál, mert nem volt jelentősége annak, hogy dobjon egy "hiányzol"-t, mert másnap úgyis láttad. Most meg, hogy egy hét is eltelik két találkozás között, hirtelen hianyoznak ezek az apró gesztusok. Ezzel semmi gond nincs, baj akkor van ha kikényszeríted/kiköveteled ezeket.

Beszéljétek meg esetleg, hogy naponta/kétnaponta este egy óra kettőtöké (skype, messenger), akkornem fog hiányozni. Előre szervezzetek közös programot, mert ha helyben jön az ötlet, akkor könnyebben csatlakozik be más is. A hétköznapokra pedig, próbáld kitölteni a napod,mhogy ne ott szuggeráld a monitort, esetleg irj neki, hogy mennyire hiányzik stb. valószínűleg reagálni fog.

Esetleg EGYSZER ülj le vele komolyan beszélni, hogy neked ez meg ez fontos lenne, szeretnéd ha valtozna valamennyit, lehet hogy segíthet.

2017. jan. 21. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Te többet gondos bele ebbe a kapcsolatba, mit ő.
2017. jan. 21. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!