Elbizonytalanodtam a kapcsolatban?

Mennyi idos vagy, es miota tart a kapcsolat? Elso parod?

Amugy normalis. A szerelem idovel atalakul valami melyebb, de kevesbe intenziv dologga. Egy uj kapcsolattal ideig-oraig megkaphatod a langolo szerelmet, de az idovel is at fog alakulni.

1 Nem érzem már azt a bizsergető érzés, teljesen más kavarog bennem olyankor.

2 Nem bizonytalanodtam el. Voltak korábban kapcsolataim, soha egyik sem volt ilyen jó. Tudom, hogy különleges számomra, még akkor is, ha már nem perzsel a láng.

3 Normális, ha nem vakulsz meg. Én is látom, ha más pasi helyes, szimpatikus, kedves, normális. Ellenben eszembe sem jutna elhagyni a páromat senkiért. Nem azért, mert félek egyedül, vagy mert ő az igazi. Csak feleslegesnek tartom az adrenalin miatt felrúgni a jól működő, boldog párkapcsolatomat. Igazi pedig tényleg nem létezik a hagyományos, romantikus filmek, lányregények alapján. Vannak könnyebb és nehezebb természetű emberek, és sok olyan van, aki boldoggá tud tenni. De nem egyszerű rábukkani és még annál is nehezebb életben tartani egy kapcsolatot. Ne dobj el olyat, aki szeret, tesz értetek, a boldogságotokért, és igazából semmi komoly konfliktus nincs köztetek. Nem éri meg. Ha valami hiányzik, akkor mondd el neki, és találjátok ki közösen, mitől lehet továbbra is jó mindkettőtöknek.

Nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, nem létezik "igazi". A férjem amint megláttam, egyből jött a földrengető nagy villámcsapás és azóta is dúl a szerelem. Nem a rózsaszín ködös valami, hanem az az igazi, mély szerelem, amiről a lányregények írnak. Több éve vagyunk együtt, gyerekekkel meg mindennel, nyilvánvalóan látom a hibáit is, de ennek ellenére ugyanúgy él bennem/bennünk a láng, igenis pillangók repkednek a gyomromban, ha megcsókol, és amúgy nem nehéz a kapcsolatot fenntartani, gyakorlatilag magától megy előre, amit teszünk érte, az egyébként is jól esik, nem munka (szex, éjszakába nyúló beszélgetések, néha kettes program, bolondozás, amikor a gyerekeket sikerül a nagyira bízni mondjuk hétvégére, ilyesmi). Soha nem bizonytalanodtam el, egyszer sem jutott eszembe, hogy mással jobb lenne. Mással más lenne, de azért lenne rosszabb, mert én pont erre vágyom, ami van, szóval a "más" az esetemben csak rosszabb lehet. Igenis van tökéletes meg IGAZI, csak sajnos úgy látom, kevesen találják meg.

Amúgy normális, ha észreveszel más embert is, a fentiek ellenére nekem is feltűnik egy-egy szebb-formásabb-jobb külsejű pasi, de így nagyjából ennyi az egész, tovább is lépek, több gondolatot nem áldozok rá azon túl, hogy "hm, ő jóképű". Nem vagyok vak, tudom, hogy vannak nála szebbek, de hozzám jobban illő semmiképpen sincs. Szerintem ez az oka annak, hogy olyan lazán állok ellent bármilyen "csábításnak", ami esetenként ér, mint a pinty. A hűség így nem jár sem lemondásokkal, sem nehézségekkel.

Amúgy a kapcsolat 2 év után még mindig nagyon gyerekcipőben jár. Ha most elbizonytalanodsz, azon gondolkodsz, talán nem ő a legmegfelelőbb párod, akkor lehet, hogy igazad van. Én is éreztem ilyet korábbi kapcsolatban, azzal vigasztaltam magam, amit az előttem szólók mondtak (hogy nem létezik igazi, hogy egy kapcsolatért küzdeni kell, nincs tökéletes ember/párkapcsolat, stb), de végül rájöttem, hogy az az alattomos kis bizonytalankodás az nem múlik el, és végül igazam is lett, nagyjából másfél év múlva már egyértelművé vált, hogy minket aztán egyáltalán nem teremtettek egymásnak. Nem azt mondom, hogy mindenkinél így működik, de azért a két év az még eléggé a kapcsolat eleje, ha már most a láng kihunytáról és a szenvedély elmúlásáról beszélsz, akkor mit vársz az elkövetkező (talán közösen megélt) 50 évtől?

Én folyamatosan ezt érzem...

Minden oké és működik, de valahogy nem vagyok benne biztos, hogy tényleg így kell legyen. Ez a legrosszabb, mert tudom, hogy mással se lenne jobb, így nem értem ezt a megmagyarázhatatlan hiányérzetet, hogy honnan ered. Rossz embernek érzem magam tőle.