Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyi időt töltötök a párotokkal hetente?
Nem pont ilyenek vagyunk, mert a párom már dolgozik én pedig még tanulunk, de hasonló helyzet.
Hétköznap egy estét tudunk találkozni, olyankor beülünk beszélgetni valahova, aztán péntek délutántól szombat estig vagyunk, így egyszer alszunk együtt.
Nekem ez rettentő kevés :(
Nálunk teljesen más a munkaidőnk - ő 3/3 napban dolgozik, tehát szabad hétvégéje kb. havonta egyszer van, én eddig hétfőtől péntekig dolgoztam. Eddig úgy oldottuk meg, hogy hozzá igazodtam, azaz az ő pihenőjében találkoztunk mindig, ha dolgoztam, akkor utána összefutottunk egy-két órákra, ha hétvégére jött ki, akkor meg kb. fél napot együtt. Általában heti 3-4 nap összejött így, ha a munka utáni estéket is beleveszem.
Most változott a munkám, folyamatos munkarendben dolgozom - most én próbálom úgy megoldani, hogy legalább egy napom legyen üres akkor, ha ő sem dolgozik. Szóval most ilyen heti egy-két nap az átlag.
Egyébként, ha mindketten szabadok vagyunk, akkor általában 3-4 óra után találkozunk délután, és este 8-9-10ig programtól függően, ha munka után találkozunk, akkor max ilyen egy-két óra az együtt töltött idő.
Nálunk egymásnál alvás nem opció az életkörülményeink miatt, szóval a fentiek alatt programokat, erre-arra elmászkálást kell érteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!