Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogyan lépjek túl rajta?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan lépjek túl rajta? Miért teszi ezt velem? 18L

Figyelt kérdés

Volt barátommal évekig jártunk, sima kapcsolatban is majd távkapcsolatban. Első kapcsolata volt mindkettőnknek.

Sokat veszekedtünk már rég óta, mind a ketten a másikat hibáztattuk mindenért.

Végül írt egy olyat, hogy én úgy gondoltam ez nagyon sértő és úgymond szakítottam vele.

Hiába gondolkodtam már ezen jó ideje, hogy így kéne tennem bizonyos dolgok miatt, nem tettem mert ragaszkodtam hozzá.

Nem szakítottam egyébként rendesen, de ezt ő úgy fogta fel, és kb két nap múlva már össze jött egy ottani lánnyal.

Ez nekem nagyon fáj, nem tudom feldolgozni pláne első kapcsolat, és hogy így túl tud lépni több évnyi kapcsolaton az is rosszul esik.

Beszéltünk azóta többször, de mindig csak engem hibátzta, hogy én rontottam el, és hogy az új barátnővel mennyire jó minden, milyen boldogok, sose csalná meg, stb.

Én úgy érzem velem sosem volt ilyen, szerintem engem csalt már meg..


Nekem nincs még senkim, és ahogy ismerem magam nem is lesz jó ideig.

De hogy bírjam ezt ki? Hogyan nézzem végig a boldogságukat?

Nem bírom már tovább. Teljesen szét vagyok esve és ő a szakítás óta csak jó irányba fejlődik, én meg megyek egyre lejjebb.

Hogyan tovább?



2016. nov. 16. 18:46
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
70%
Ilyen férget egy pillanatig se sirass! A boldogsaguk helyett meg inkabb sajnald szerencsetlen lanyt... egy olyan hapekra alapoz, aki barmelyik percben eldobhatja, mert annyira "mely erzelmu" "ember". Es ne aggodj, az emberek nem valtoznak, azzal a lannyal is pont ugyanigy fog banni, amikor megunja ot. Teljesen jo, hogy megszabadultal egy ilyentol.
2016. nov. 16. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
10%
De könnyen sikerült leférgezni egy ismeretlent. Látszik, hogy voltak előjelek, a pasi már régóta nem érezte jól magát veled, kérdező. Mit mondott, mivel rontottad el a kettőtök dolgát? Nem lehet, hogy igaza volt, és tényleg te rontottad el? Azt nem írtad le, hogy neki mi nem tetszett!
2016. nov. 16. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
84%
Igen, konnyen ment ugyanis, akinek tobbeves kapcsolat vege utan 2 nappal mar uj baratnoje van, az nem tegnap kezdett nezelodni, hanem meg a kapcsolat alatt (ahelyett, hogy megoldotta volna a gondjait vagy lezarta volna, ha nem tetszik valami), ami sajnalom, de meglehetosen gyava fereg jellemre utal.
2016. nov. 16. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
24%
De hiszen a lány küldte el. Igaz, a kérdező sem tudja, mit akar: "szakítottam vele", majd "nem szakítottam egyébként rendesen"... Hogy lehet nem rendesen szakítani? Ha egy pasinak azt mondják, hogy vége, akkor nyilván úgy fogja értelmezni, hogy vége. Persze lehet, hogy az új nővel már a szakítás előtt voltak előzmények. De ebben sem biztos, hogy a kérdező teljesen ártatlan. Valami oka csak van, hogy a pasi most sokkal boldogabb mással...
2016. nov. 16. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim válasza:
100%

Nem tudni, mi váltotta ki a pasidban ezt a viselkedést, az még érthető is, ha szakítani akar valamiért, de akkor indokolja meg, illetve te is. Ezt hívják egyenes kommunikációnak. Nem feltétlen csalt meg, viszont lehet, hogy melletted már írkált ezzel a lánnyal vagy másokkal, mert félt ő is kilépni nyíltan a kapcsolatból. Aztán eljött egy pont, ahol végleg megtört a kapcsolat, ekkor szokták egymásra zúdítani a felek haragjukat, csalódottságukat ahelyett, hogy korábban egyenesen leültek volna átbeszélni a problémákat és közösen dolgozni a megoldásukon, persze abban az esetben, ha meg van egymás iránt a vonzódás, alapvető tisztelet, szeretet. Na ez hiányzott nálatok, csak féltetek beismerni, belátni.

Szard le, éld az életedet, építsd a jövődet és ne gubózz be otthnra, javaslom, hogy kezdj bele komolyan valami sportba. Egy, hogy iszonyat jót fog tenni a lelkednek/testedben, kettő, hogy rakás új embert megismerhetsz közben.

2016. nov. 16. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:

dehogy boldog... :D Csak ledobál magáról minden felesleget, hogy hordd te, te meg vagy is olyan hülye, hogy felkapod a terheket és cipeled :D


Tehát amit kell tenned, hogy leszarod mit mond, és elfogadod, hogy minden ember csak és kizárólag a saját érzelmeiért-boldogságáért felel, azaz eszerint elkezdesz foglalkozni olyan dolgokkal, amik téged boldoggá tesznek :)

múltból érdemes tanulni, elemezgetni, rájönni magadban, hogy érzelmeket kivonva, racionálisan gondolkodva mi lehetett volna megoldás, így hasonló esetben már okosabb leszel. De ezen kívül többet nem érdemes agyalni...

2016. nov. 16. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:

jajj, elírtam :D


"Csak ledobál magáról minden felelősséget, hogy hordd te, ..."

2016. nov. 16. 23:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:

"mindig csak engem hibáztat, hogy én rontottam el..."


Én azért nagyon kíváncsi lennék arra, hogy ilyenkor mit mondott, szerinte hol és mivel rontottad el?

2016. nov. 17. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
52%

nno ha annyira boldog lenne nem beszélgetne veled, vajh miért??

lehet csak belemenekült /kutyaharapást szőrével/


amúgy én egy húszassal vagyok idősebb mi hatszor szakítottunk a párommal /egyszer fél évre is/ belehaltam mind a hatba kicsit de vigasztaljon ennél sz..rabb érzéssel nem lesz dolgod az életben /jó eséllyel/ ....

Én itt egy nagy káoszt látok..

2016. nov. 18. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:

No, kérdező, előző voltam, engem is dobtak-dühből- most megint..te hogy vagy..??? :D Be sem engedett a lakásba!!-látod hová el tud jutni egy "kapcsolat"? :((

Sz.rul esik de nem futok utána én már betáraztam korábban két esélyes pasit neked is javaslom..

2016. nov. 21. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!