Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Sajnos, még 2 év elteltével...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Sajnos, még 2 év elteltével sem tudom őt elfelejteni, mit tegyek?

Figyelt kérdés
Van egy srác, akivel igazából sosem volt köztünk semmi, akármennyire is szerettem/szerettük volna. Ő mindig mondta. Persze nem szóban, hanem vagy msnen vagy smsben, hogy szeret engem, azonban akármennyire is szerettem volna sosem jártunk. Sosem volt köztünk több egy ölelésnél, se csók se semmi. Azóta összevesztünk, már nem is beszélünk. Pedig egy suliba járunk. Szörnyű őt mindennap látni, olyankor mindig eszembe jut, hogy mennyit lógtunk együtt, mennyit sétáltunk, és hogy mennyi mindent csináltunk együtt. Szóval a lényeg az, hogy már nem beszélünk meg semmi, de én még mindig ugyanugy szerelmes vagyok belé, mint akkor és nagyon rossz így hogy mindig rá gondolok. Este ugy fekszem le, hogy vele alszom el, reggel ugy kelek fel, hogy már rá gondolok. és napközben is egész végig rajta agyalok. Szeretném ha minden a régi lenne, bár ha jobban belegondolok 2éve miatta szenvedek, teljesen feleslegesen. Ebből kifolyólag nem is tudok másba beleszeretni. :( ugy hallottam neki azóta már van barátnője. El kellene már őt felejtebnem igaz? Voltatok már így ti is? Segítsetek létszi, hogy hogyan tudnám őt végleg kiverni a fejemből. (vagy talán vissza szerezni.? ) :( Köszönöm a kommenteket. :) (ez a fiu eléggé gyerekes volt akkoriban, bár ugy gondolom, az én hibámból nem volt köztünk semmi. Szóval saját magamat hibáztatom a történtek miatt. Lehet ezért sem tudom őt elfelejteni? )
2010. ápr. 28. 22:37
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
Szerintem elsőnek békülj ki vele beszéljétek meg hogy mi legyen. Mond el ezt amit most írtál neki is. ;)
2010. ápr. 28. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:

amióta főiskolára járok, nem sírok a régi barátnőm után :P

van ami lekössön.

2010. ápr. 28. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 A kérdező kommentje:
22:44 Szerinted nem nevetne ki? próbáltuk már megbeszélni, de mindig ugyanaz lett a vége..egy ideig minden rendben volt(beszélő viszony) utána hónapokig nem beszéltünk sehogysem.
2010. ápr. 28. 22:48
 4/14 anonim ***** válasza:
Szerintem nem nevetne ki. De én szerintem azért nem tudsz tovább lépni, mert nem békültél ki vele. Ezért lelkiismeret furdalásod van, de az is lehet hogy azt hiszed hogy ő vele még tudsz egy párkapcsolatot. Szóval kérdezd ki arról hogy ő mit érez.
2010. ápr. 28. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
Hú így vissza olvasva elég hülyén írtam, de remélem megérted.
2010. ápr. 28. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:

Szerintem, az van h Ő nem akarja.

Bárcsak az én kiszemeltem gondolkodna rólam így, mint Te róla:)

2010. ápr. 28. 23:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
Kérdező: "egy ideig minden rendben volt(beszélő viszony) utána hónapokig nem beszéltünk". És miért nem beszéltetek utánna? Nyugodtan KEZDEMÉNYEZŐ lehettél volna, közös programok, beszélgetések, nem a Te érdeklődésed lanyhult, mert ismét helyreállt a DOLOG?
2010. ápr. 29. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 A kérdező kommentje:
hát igazából eleinte neki nem tetszett, hogy más fiu is érdeklődött irántam..utána meg már nekem nem tetszett, hogy van rajtam kivűl más lány is, aki "úgy" tekint rá. szóval, mindig volt valami ok arra, hogy összevesszünk.:( de..azt gondolom, ha igazán szeretett volna engem, akkor nem azzal kellett volna foglalkoznia, hogy melyik fiu csapja nekem a szelet. hanem akkor komolyan vette volna ezt az egészet és lett is volna köztünk valami. te erről mit gondolsz? szerinted kár volt pazarolni erre az egészre időt?
2010. ápr. 29. 18:23
 9/14 anonim válasza:
szia. en is jartam igy . az is kb 2 ev volt. azzal a kulonbseggel hogy mi osszejottunk, de o dobott. szerintem kutyaharapast szorevel... az a legjobb. jarj nyitott szemmel ,ne akarj rogton szerelmet keresni csak erezd jol magad. jon a nyar, lehetosegek... meglatod el fog mulni. minden jot.
2010. máj. 7. 22:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim válasza:

Mindenképp össze kéne szedned magad és új pasi után kéne nézned. Ha csak tovább sopánkodsz akkor soha nem fogod elfelejteni és örökké szenvedni fogsz tőle. Viszont ha már találsz egy valaki olyant aki érdekel és valóban meg fogod kedvelni, akkor már könnyen fogsz felejteni és ha beleszeretsz az új srácba akkor már nem is fogsz rá emlékezni! ;) Viszont a leírtak alapján én ejteném a csávót, ilyen műsor után nekem folyamat ez járna a fejemben.


22/F

2010. máj. 7. 23:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!