Hogyan tudnám meggyőzni a barátomat arról, hogy engem nem zavar a katasztrófális munkabeosztása, és ez nem okoz gondot a kapcsolatunkban?

Sajnos olyan munkarendje van, ami mellett normális életet élni szinte lehetetlen. Persze jobb lenne a hétköznaponkénti 8-16-ig beosztás, de hát neki más jutott. De engem ez nem zavar különösebben. Ennek is megvan az előnye. Nem hiszem, hogy sokan csak úgy sétálgatnak hajnal kettőkor a városban (nem buli után, csak úgy, mert akkor végzett a munkában, és én felkeltem, elmentem elé). Ő viszont mindig bocsánatot kér érte, amiért ilyen össze-vissza tudunk találkozni. De ez jó is. Nem lesznek monotonok a napjaink, mégis sokat vagyunk együtt. Hetente legalább egyszer felhozza a témát, hogy talán mást kellene tanulnia, mert ez így nem jó, és baj lesz belőle. Mivel érvelhetnék neki, hogy ő fontosabb nekem bárminél, és nem fogom azért elhagyni, mert néha egy-egy találkozás kudarcba fullad, máskor viszont derült égből villámcsapásként tudunk találkozni.