Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek? (Kicsit hosszú)

Figyelt kérdés

Nem tudom mit tegyek? Én 22N, Ő 36F. 3 éve vagyunk együtt, nagyon nehezen indult a kapcsolatunk mivel neki akkor volt egy nő az életében, de én erről nem tudtam. Összejöttünk rá 2 hónapra kiderült, hogy még mindig feljárkál a nőköz és valószínű, hogy nem csak kártyáztak... Ekkor én szakítottam vele, de túlságosan szerettem és megbocsátottam Neki, 1 hónap múlva terhes lett a csaj (férje és gyereke is van), decemberben ismét visszakönyörögte magát. Januárban megint elment a csajhoz ekkora én már teljesen belefáradtam az egészbe, tönkre mentem (15 kg fogytam, mindenféle betegségem lett). Februárban beállított egy vörös rózsával a kezében, elvitt vacsorázni, meghallgattam amit akart, nem kerestem, iskolából hazaérve a szobám tele volt vörös rózsákkal és egy gyűrűvel, na de nem kötelezettséggel járó gyűrűvel! Megbocsátottam Neki ismét, azóta együtt vagyunk, közben volt néha telefonálgatás, beszélgetés, a többiről ha volt valami azokról nem tudok... 1 év után kijöttünk külföldre, ő dolgozik, én itthon vagyok. Itt kb fél év után jöttek a problémák.. Ha hazajön nem tudom elviselni, leül enni és nem tudom vagy én vagyok flúgos de nem tudom elviselni ahogy eszik, rászóltam már de mindig csak vita van belőle, ha ül nem tud úgy megülni h ne basztassa a körmét, kezét, ne nyomkodja a pattanásait.. vmi förtelem. A másik az, hogy reggelente nem mindig mos fogat, eleve rosszak a fogai és szája olyan mint a pöcegödör, nem tudom elviselni ha beszél hozzám. Beszéltem már róla, vettem új fogkrémet, fogkefét, szájvizet, mindent, de semmi változás. Szex közbe inkább elfordítom a fejemet, mert nem bírom, ezáltal az sem olyan izgalmaz, sőt... Csókolózni egyáltalán nem is szoktunk, pedig mindig mondja, hogy adj egy csókot, de wlá, egyszerűen nem megy. Kapcsolatunk elején ilyen nem volt, hogy büdös volt, mindig mosta a fogát, egy nap többször is. Nem tudom mit tegyek, van amikor úgy beszél velem mint egy értelmi fogyatékossal, kiabál, csapkod, pedig az egész fiatalságomat feláldoztam rá, kijöttem ide amikor imádom a családomat, imádtam otthon lenni és ezt kapom. Nagyon nehezen indult ez a kinti lét is, volt h ennivalónk sem volt, romos házban laktunk, pénz nélkül, de ott is végig mellette voltam, nem adtam fel. Ha hazajön mindig meleg kajával várom, mosok, főzők, takarítok utána.

Amúgy aranyos is tud lenni, bármit megvesz amit kérek, semmit nem kell kétszer mondanom, itthon is szokott segíteni..

Szeretem de valahogy mégsem. Vajon velem van a baj?


2016. aug. 18. 14:01
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
100%

Az, hogy ennyire igénytelen, már eleve taszító. Ha nem mos fogat, vagy nem tisztálkodik megfelelően, én addig nem szexelnék vele.


A másik pedig, hogy szerintem kiábrándultál belőle. Benned vannak eleve a tüskék és az együttlakás során pedig sikerült kiismerned, amitől még távolabb kerültél tőle.

Már nem szeretitek és nem tisztelitek egymást, kár rabolni egymás idejét.

2016. aug. 18. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
100%
Ha ennyiszer visszament a nőhöz,akkor a jövőben ugyanúgy megteszi más nővel,főleg ha tudja hogy csupán egy kis kedveskedés kell,megvesz mindent.. és visszakuncsorogja magát hozzád.Ha nincs csók,nem jó a szex,idegesít akkor gondolkozz el,hogy megéri e vele kint élni,megéri e feláldozni a fiatalságodat,megéri kint élni ? Állj a sarkadra gondold át, beszéld meg vele a problémáidat és ne hagyd hogy benyalja magát neked
2016. aug. 18. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 A kérdező kommentje:

Sokszor itt akartam már hagyni, de mindig sírt, hogy ő már többet nem tud talpra állni. Elvált, 2 gyerek, hitelbe belebukott, elvesztette a lakását, cégét. Én voltam az aki helyrepofozta.

Megfogadta, hogy soha nem csalna meg, mindennap mondja, hogy nagyon szeret, sajnálja a múltat, bárcsak meg se történt volna. Sokszor megkérdezi, hogy örökké együtt leszünk? Nem tudok rá határozott választ adni, inkább azt válaszolom, hogy már unom ezt...

2016. aug. 18. 14:27
 4/15 anonim ***** válasza:
100%
Egyértelműen csak azért van veled, mert romokban az élete, és csak rajtad tud élősködni. Már az elején sem szeretett, mivel hónapokig megcsalt. Ne ragadj ebben a kapcsolatban, meg fogod bánni.
2016. aug. 18. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
100%

Hát amit régen tett veled valóban megmérgezte a kapcsolatot tehát nem tiszta lap a dolog.

Az meg, hogy igénytelen lett elég kiábrándító főleg ha az ember párjáról van szó.

Ha már elkell rajta gondolkidnod szereted-e és már ennyire idegesítőnek tartod a szokásait és undorodsz tőle az már rég rossz.

Nem te voltál aki elrontotta a kapcsolatot, hanem ő a hütlenségével, hazudozásaival és igénytelenségével is most már. Ne folyásolja be a dóntésedet, hogy ő mit szólna hozzá ha véget vetnél a dolgoknak, hanem dönts úgy ahogy érzel és magad nézz elsősorban!

Nem vagytok házasok, gyereketek nincs, mellesleg nagyon fiatal vagy úgyhogy tudsz lépni probléma nélkül még ha úgy érezed.

2016. aug. 18. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
Menekulj. Ugyse fogsz, pedig ezt kellett volna mar reges-regen... 21 eves lany vagyok, el nem tudom kepzelni, hogy es miert akarsz igy elni.
2016. aug. 18. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 A kérdező kommentje:

Sajnos nem tudom... Én is néha belegondolok, hogy mit keresek Én itt és végképp mit keresek vele?!

Amikor elakartam hagyni azt mondta, hogy akkor neki fél év és vége..

Magától semmit nem tud megcsinálni, ha én nem főzök akkor inkább nem eszik, csak csokit, chipset..

Félek egyedül magára hagyni, mert azt sem akarom, hogy csináljon magával valamit, vagy történjen vele valami.

2016. aug. 18. 14:53
 8/15 anonim ***** válasza:
85%

Az egész fiatalságod azért még nem ment el rá...ez túlzás.

Nem szereted, nem vonzódsz már hozzá, Innentől nincs miről beszélni.Azzal meg végképp nincs értelme mentegetni, hogy tud aranyos is lenni.Erre a Férfiak nagyon nagy része képes, az más kérdés melyiknek mennyi érdeke fűződik az aranyossághoz..

2016. aug. 18. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim válasza:

Röviden: ő egy szociopata vesztes.

Te meg egy simán vesztes. Akinek ennyire nincs önbizalma, az ilyen pasit talál meg. Tudom hogy fáj az igazság, de ez a véleményem. A párválasztásunk mutatja a saját értékeinket is.

2016. aug. 18. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
100%
Szóval akkor nevelsz egy 36 éves férfigyereket az életed végéig, mert annyira életképtelen, hogy csak csokit és csipszet eszik, ha valaki nem főz rá? Ne sajnáld, nem vagy érte felelős. Félredu*ni azt tudott, de magáról gondoskodni nem.
2016. aug. 18. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!