Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha a párom gyerekével megromlott a kapcsolatom, vége az egésznek?
Jó ideje együtt voltunk már, de szinte az első pillanattól kezdve nem szimpatizáltam a párom fiával. Igen, valószínű ez az én hibám is.
Annyit tudni kell a párom fiáról, hogy nagyszülei nagyon elkényeztették amikor még együtt laktak, de a párom is.
Akkor még kicsi volt, amikor együtt ültünk az asztalnál, az egész család, és ott konkrétan meg is mondta a kisfia, hogy nem fog szeretni engem, mert el akarom venni az anyukáját tőle. :(
Azóta elég sok mindent megtettem érte, nekem is bele kellett lépnem az általa megszokott, agyonkényeztetős körbe, ami nagyon nem volt ínyemre, de hát próbáltam alkalmazkodni.
Azóta viszont már egyre jobban versenytársa is lettem a gyereknek, észrevettem, hogy sokmindnent úgy csinál, mint én, ami természetes, de mindenben túl akart szárnyalni, és ha valami nekem sikerült, és neki nem, egyre agresszívabb lett velem.
Neki nem sikerült pl most a jogosítványa személyautóra(már a többedik próbálkozásra sem) én meg munkámból adódóan kénytelen voltam megcsinálni az E-t, sikerült, és ez nagyon felbőszítette.
Nagyon flegma velem, lekezelően viselkedik, mindig csak én kerestem őt, stb.
Én ebbe belefáradtam, az anyukáját(a páromat) nagyon szeretem, de a fiát egyre jobban nem tudom elviselni.
És teszi mindezt úgy, hogy nem tudom megmondani, mennyi pénzt költöttem rá, hogy fenn tudja tartani a kapcsolatot.
Párom meg mindenben követi a fiát, ő a legelső, én meg csak az örök második.
válasza:Köszönöm, de sajnos nem így lesz, szerintem sosem engedi el a fiát, illetve annyira önállótlan a gyereke, hogy ez az élet neki így tökéletesen megfelel.
Amúgy a gyerekének nincsenek barátai, egyszerűen senkivel se jön ki, a tanárai is neheztelnek rá.
És nekem is egyre nehezebb már a semmiért bocsánatot kérnem, nem vagyok jó pszichológus. :(
válasza:Köszi. :)
Amikor jóban vagyok vele, teljesen át kell alakítanom önmagam, olyanná, amilyen sosem voltam.
Megalkuvóvá, hülyévé, aki nem ért semmihez, nem szabad otthon lennem, mert zavarja, és hallgatnom, ahogy beszél az anyukájával: lekezelően, nem csinál meg neki semmit.
Az a baj, ritkán vagyok velük.
Párom meg nem nagyon bír vele, ő egy nyugis, érzékeny, törékeny nő.
válasza:Már az elején neked kellett volna képviselned az apai mintát, bármennyire is az az elv, hogy "nem pótapukát keres a gyerek mellé" egy egyedülálló nő.
Nem kell hagyni, hogy az anyjával lekezelően bánjon, és ideje megtanulnia, hogy a többi emberrel úgy általában több tisztelettel kell bánni.
Így ne is csodáld, ha mindenki utálja, és 48 évesen is még a ti nyakatokon marad.
Beszélgess erről a pároddal. De ne vádold, meg ne panaszkodj, csak finoman!
"Aggódom a fiúért, mert nem elég önálló. Lassan kész férfi, mi lesz így vele?" "Nem sokára továbbtanul, vajon hogy állja meg a helyét a kollégiumban?" "Repül az idő, mire észbe kapunk, már dolgozó ember lesz. De ha akkor se tudja kezelni a konfliktusokat, akkor hogy tart meg egy munkahelyet?"
Ha ez nem hatásos, vagy a kedves párod besértődik, akkor meg önts tiszta vizet a pohárba, hogy szülőként neki nem az a feladata, hogy élete végig a fenekét nyalja, hanem az, hogy életrevaló, önálló, sikeres felnőtt legyen a gyerekéből. De te úgy látod, hogy valami itt végzetesen félresiklott, és aggódsz, hogy a fia önállótlan, összeférhetetlen, és ezért az életben sikertelen lesz. Tanulás, munka, és párkapcsolatok terén is.
Illetve az élet rendje, hogy önálló életet kezdjenek, amiben a szülő természetesen maximálisan támogatja. De az nem jó, ha nem válnak le egymásról soha. Sose lesz egészséges párkapcsolata, nem lesz családja, stb. És a párod se lesz mellette örökké...
Tanuljon kis önállóságot, nem kell neki mindent megcsinálni. Elvégre felnőtt, nem gyerek, és nem fogyatékos, akit gondozni kell. Ne kezelje így, tisztelje ő is annyira fiát, hogy felnőtt emberként bánik vele, és nem fogyatékosként!
Sajnos a párod nagyon sok hibát elkövetett szülőként, és te pedig azzal segítetted ezt, hogy beálltál a sorba, pedig látod, hogy ez így egy rakás kaki...
Legvégső esetben megmondod, hogy te őt választottad, őt szereted, úgy érzed, maximálisan támogattad, hogy a fiát fel tudja nevelni, úgyhogy te itt hátradőlsz, és leteszed a lantot. Ha nem kapsz tiszteletet sem, akkor a továbbiakban a fiával nem szeretnéd tartani a kapcsolatot, csak vele. Te többet tettél eddig is, mint ami elvárható.
válasza:Nem feltétlen, rajtatok áll.
Én nem jöttem ki a mostohaanyámmal, és most már apámmal sincs semmi kapcsolatom, mert ő a nőt választotta.
Jó, ok, de azért én is a világon vagyok, nem kétheti max. 10 perces látogatás... bár neki lassan 10 éve már csak ennyit jelentek.
válasza:"Amikor jóban vagyok vele, teljesen át kell alakítanom önmagam, olyanná, amilyen sosem voltam.
Megalkuvóvá, hülyévé, aki nem ért semmihez, nem szabad otthon lennem, mert zavarja, és hallgatnom, ahogy beszél az anyukájával: lekezelően, nem csinál meg neki semmit. "
Ugyanebben a szituációban voltam már én is. Azzal a különbséggel, hogy ott 2 gyerek művelte ugyanezt, akik ráadásul még alsósok voltak, tehát az igazán meredek kamaszkor előtt. Rengeteg gyomorgörcsös éjszakát fetrengtem át miattuk. Lehetetlen volt közeledni hozzájuk, mert olyan angyali természetük volt, hogy még a vadidegennel is képesek voltak úgy beszélni mint a kutyával. Hát még velem, aki "el akarta venni" az anyukájukat.
Nálad annyiból jobb a helyzet, hogy már tényleg csak 2-3 évet kellene kibírnod, és nagyban változni fog a helyzet. Esetleg elkerül messzebbre tanulni, lesz barátnője, így az anyjáról leszakad, aztán majd idővel el is költözik.
Én a helyedben kivárnék. Persze ha tényleg szereted a párodat, és nem érzed még, hogy a testi egészséged is kezd rámenni a lelki gyötrelmek miatt.
Én már éreztem, hogy ha nagyon hamar nem lépek valamit, komoly testi bajaim is lesznek a sok benyelés miatt. A páromtól sem kaptam már régen semmit, hiába szerettem, hiába törekedtem.
Így mi külön mentünk, és így utólag, nagyon jó döntés volt. Még egyedül lenni is sokkal jobb, mint társaságban, de kiutálva a saját otthonomból, amikor megnyugvás helyett nagy levegővétellel lép be az ember az ajtón délután...
Furcsa az, hogy most 42 évesen jobban kijövök a gyerekekkel, egész kb 25 éves korig bezárólag, mint a magam korabeli emberekkel.
Párom gyerkőce sajnos a kivétel, néha tényleg le kell dobni minden büszkeséget, és lenullázni a dolgokat, és új lapot nyitni.
Csak az első lépés nehéz, de remélem majd most szombaton sikerül.
Köszönöm mindenkinek!
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!