Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Komoly párkapcsolat, hirtelen szünetkérés. Kapuzárási pánik? Tapasztalatok? (bővebben lent. )
Közel 3 éve vagyunk együtt barátnőmmel (én=27 éves, ő=22 éves). Mindigis nagyon szerettük egymást, ezt az időszakot komolyabb vita vagy válság nélkül töltöttük el. Az egyetlen dolog, ami bántotta, amit sérelmezett, az az, hogy én nem akarok világot látni, nem szeretnék külföldre menni, nekem fontosabb az otthon, a család. De ezt mindig sikerült megbeszélnünk és mindig beismerte, hogy én vagyok a legfontosabb neki és az hogy együtt legyünk, nem az hogy hol. Az idő haladtával elkezdtünk komoly dolgokról is beszélgetni, családalapítás, házasság, karrier. A külföld és otthon kérdésre a kompromisszumunk végül a fővárosba való összeköltözés lett, amelyet egyébként rendkívül várt és foggal-körömmel harcolt érte, hogy összejöjjön. Mindig ódákat zengett arról, milyen jó lesz majd együtt lakni és hogy nincs semmi, amitől tartanunk kell, mert mindent tudunk egymásról, nem szégyellünk egymást előtt semmit és ez megnyugtató. Boldog volt, kiugrott a bőréből. Elkezdett egy sulit, mellette diákmunkát vállalt, én is gyorsan elhelyezkedtem egy számomra kedves munkahelyen. Úgy tűnt minden oké. Aztán eltelt fél év. A vizsgaidőszak, a tanulás, a munka súllya alatt elkezdett összeroppani, nem voltak közös programjaink, mert mindig azt mondta, hogy tanulnia kell vagy hogy fáradt, kimerült a munka miatt. Az utóbbi egy-két hónapban nem volt említésre méltó közös programunk. Néha csúnyán, kaffogva beszélt velem. A szexuális életünk is majdnem a nullára redukálódott, mert ahhoz sem volt soha kedve, ereje vagy éppen fájt is neki. Végül egyszer, mikor éreztem hogy nagy a baj, leültem vele, hogy mondja el mi nyomja a lelkét. Azt mondta: "Szeretlek, de nem érzem jól magamat, nem vagyok boldog. Most egyedül szeretnék lenni egy kicsit." Akkor úgy kiakadtam, hogy egy egész napra elmentem otthonról. Pár óra után üzeneteket küldött meg hivogatott, de nem válaszoltam. Gondoltam, ha egyedül szeretne lenni, akkor miért keres? Aztán este mikor hazaestem, ő kisírt szemekkel, zokogva ölelt magához. Leültünk újra beszélni. Elmondta, hogy nem érti miért mondott ilyeneket nekem, nem úgy gondolta, és hogy szerinte segítségre van szüksége. A szemembe nézett és azt ígérte, hogy rendbe vagyunk. Teljesen megsajnáltam és próbáltam nyugtatgatni, hogy ott vagyok neki és segítek rajta. Aztán elgondolkodtam azon, nekem mit kéne máshogy csinálnom, min kéne változtatnom, mert erről én is tehetek. Úgy gondolom el is kezdtem mindent megtenni ennek érdekében. Eltelt 2 hét, de komolyabb változás nem történt. Szex semmi, közös program abban merült ki, hogy lefeküdtünk egymás mellé aludni. Majd bejelentette, hogy hazamegy két hétre, egy alkalmi munka miatt, amiben minden évben részt vett eddig és most is szeretne ott lenni. Bíztam benne, mondtam neki menjen csak. Aztán mikor eltelt 2-3 nap, közösségi oldalakon köszönt vissza, hogy kijár inni, lerészegedni, rágyújt (miattam szokott le róla), engem pedig egyáltalán nem keresett komolyabban, nem mesélt, nem igazán hívott , hogy mizu. Rákérdeztem, hogy van e valami baj, mert rosszat érzek. Ezt válaszolta:
"Nem akartam ezt itt leírni, de mivel elkezdted.. Múltkor, amiket mondtam, nem véletlenül mondtam. Azóta is úgy érzem ezeket a dolgokat, ami nekem is nagyon faj. Emiatt próbálok kicsit kevesebbet írni, nem annyira veled foglalkozni, hogy lássam, milyen. Szeretlek, de nem érzem jól magamat es sajnálom, hogy ezt így le kell írnom. [...] Én is azt érzem, hogy te vagy életem szerelme es hozzad akarok menni feleségül es tőled akarok gyerekeket, de ez annyira messze van es most teljesen mást akarunk. Es nem akarlak téged bántani, veled kicseszni, de ez mar az én egészségemre megy rá"
Természetesen folyt tovább a beszélgetés, veszekedés lett belőle. Megtudtam, szünetre készül. Be szeretné pótolni, azt amit anno miattam fiatalon félredobott. Menni világot járni, külföldön dolgozni/tanulni, országról országra menni, aztán majd egy vagy két év múlva hazatérni és onnan folytatni, ahol abbahagytuk. Hiába súlykolom bele, hogy ez így nem fog menni és nem az a megoldás hogy elmenekül a dolgok elől, meg hogy egy két hónap és már eszébe sem jutok majd, ha most ilyen állapotban itt hagyja a kapcsolatunkat, de ő meg van győződve róla, hogy nem tud olyan dolog történni, nem tudunk úgy eltávolodni egymástól, hogy végül ne oldjuk meg, ha hazatért. Én hajthatatlan vagyok, azt is felajánlottam, hogy vele tartok, minden elvemet és büszkeségemet félredobva, de azt mondja, hogy ő ezt most egyedül szeretné végigcsinálni, kipróbálni magát, mert hogy fiatal és annyi mindent csinálhatna még. És kihangsúlyozta, hogy nem arra gondol, hogy mindenkivel összefeküdni, dugni. Amikor felháborodva, azt mondom neki, hogy szerintem már nem szeret, csak ragaszkodik és magának sem hajlandó beismerni, teljesen kiakad és visszatámad, hogy hogy gondolhatom, hogy valaha is megcsal vagy mással lesz. Hiába mondom neki, hogy ezzel végleg kinyír mindent közöttünk úgy érzem, és hogy ha szeret itt marad velem és megpróbáljuk együtt leküzdeni ezt és megoldani a problémákat. Egyik fülén be, a másikon ki.
Az volt az utolsó gondolata hozzám, hogy majd személyesen elmondja mit akar pontosan. Azóta nem beszéltünk. Nem keres, nem ír, nem hív és még napokig vissza sem fog jönni ide hozzám. Én meg itt fekszek és örlődöm az egész alatt a lakásban, ahol elvileg az annyira áhított közös jövőt terveztük megalapozni.
Én vagyok a hülye, hogy azt gondolom épp a kapcsolatunk halálos ítéletét készül aláírni ezzel az egész akcióval? Mást sem olvasok a neten, hogy egy távkapcsolat is komoly szakítópróba tud lenni és ott azért folyamatos a kapcsolattartás meg havonta-kéthavonta összetalálkozás van. Ő meg el akar tűnni lehet évekre, egyedül lenni távol tőlem. Hogy gondolhatja, hogy ebből bármi jó fog kisülni?
És akkor most mi a problémád? Nem csalt meg, nem? Bárkivel előfordulhat, hogy szakít vagy szakítanak vele, ez szomorú, de nem a világvége. Máskor majd nem kislányokkal kezdesz házat építeni meg 10 gyereket és házasságot tervezni amikor még ki sem lépett az életbe. Lefogadom, te sem éltél szent életet előtte, és ezután sem fogsz.
Különben meg sosem tudhatod meg mi a teljes igazság, azt is el tudom képzelni, hogy azért mondott ilyet, mert akkor könnyebben otthagyod.
Bár a kérdés már elég régi, de mi lett veletek azóta Kérdező?
Rendes srácnak tünsz, remélem azért kilábaltál azóta a krízisből és nem vesztetted el teljesen a bizallmad a másik nem iránt!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!