Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan bízzak megint benne ezek után és hogyan deríthetném ki az igazat?
Figyelt kérdés
2 hete írt egy csaj, hogy a párom megcsalt vele és átküldte a beszélgetésüket. A beszélgetésbe benne volt, hogy találkoztak, de az nem, hogy bármi is lett volna köztük, a találkozás utáni beszélgetésben sem. Mindig a csaj írt rá, pedig párom elmondta, hogy vagyok én neki is babát várunk. Azt mondta csak azért találkozott vele, hogy elmondja, hogy csak én vagyok neki, meg megnyugtassa, mert ennek a csajnak nem lehet gyereke és ezen teljesen kiakadt, hogy nekünk meg lesz. Majdnem egy hónapig beszélgettek és találkoztak is, a párom viszont semmit nem szólt nekem erről. Hatalmasat csalódtam benne, és az a legrosszabb, hogy biztosra nem tudom, hogy megcsalt e vagy se. És azóta is ha eszembe jut nem tudom mit tegyek, ismerem magam, még 20 év múlva is ezen agyalnék és felhoznám akkor is ezt.2016. júl. 13. 10:53
1/7 anonim válasza:
Nem kell egy hónapig beszélgetni valakivel ahhoz, hogy lekoptasd. És személyesen sem kell beszélgetni vele. Meg lehet írni: Hagyj békén és pont.
Sajnálom. Kemény lehet. De ne legyél hülye! Ez nem beszélgetés volt! Nem kell ahhoz videón látnod, hogy ezt tudd.
De amúgy is, ha a fütyije a gatyájában maradt, akkor ez így teljesen rendben van?
2/7 A kérdező kommentje:
A kapcsolatunk elején én is sokat beszéltem még az exemmel és egyszer találkoztunk is, de csak a parkban beszélgettünk. Úgyhogy úgy voltam vele, hogy ha ő is csak annyit tett akkor rendben van, megbocsájtom. Viszont ha megcsalt nem maradnék vele hiába, hogy lesz egy közös gyerekünk. Gondoltam arra, hogy megkeresem a csajt és akkor hátha látom rajta, hogy hazudik e vagy se, viszont mivel terhes vagyok nem akarom még jobban felidegesíteni magam. Meg más is mondta, hogy teljesen be van kattanva, hogy nem lehet sose gyereke, nem is normális.
2016. júl. 13. 11:24
3/7 anonim válasza:
Nekem itt már mindegy lenne hogy dugtak e vagy sem. Lekoptatni nem úgy kell valakit hogy találkozgatsz vele. Én ezem nem tudnék túllépni, inkább szakítanék.
4/7 anonim válasza:
Ha tiszta lenne a párod lelkiismerete miért titkolta volna el? És ha mástól tudod meg, hogy látták mondjuk valahol a csajjal? Meg ja tudta a párod hogy kattant, akkor pont hogy be kellett volna avatnia hogy tudj róla. Ezzel abszolút nem óvott meg az idegeskedéstől. Nekem írogathatna bárki, szóval nem kifogás hogy a csaj irt rá. Azt írod többször is találkoztak. A párod egy gerinctelen ember.
6/7 A kérdező kommentje:
Együtt vagyunk, már össze is költöztünk, de sajnos már nem birom ki, hogy ne nézzek néha bele a telefonjába. Sajnos nem tudom így mi lesz a vége igazából, ezen kivül jól megvagyunk, de már nem tudok teljesen megbizni benne.
2018. márc. 29. 09:51
7/7 anonim válasza:
Nálam is hasonló a helyzet, bár nekem senki nem írt, hogy megcsalt volna vele vagy ilyesmi és még nem lakunk együtt. De nem bírok bízni benne, mert tudom, folyamatosan chatel nőkkel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!