Ez normális, hogy gyakran "soknak" érzem a párom, holott amúgy is keveset vagyunk együtt?

Arról van szó, hogy párom, aki amúgy már a vőlegényem, minden nap elmondja még mindig, hogy őneki csak én vagyok, meg mennyire szeret, imád, állandóan mondogatja, hogy "szeretlek". Engem meg ez nyomaszt, fojtogat, pedig csak hétvégente vagyunk együtt, mert külföldön dolgozik. Egyre kevésbé hiányzik, sőt nincs is mellettem gyakorlatilag soha. Ez mindig így volt, én meg szépen elkezdtem közömbösödni felé. Tudom, hogy a pénz miatt csinálja, meg tudom, hogy elege van ebből az életmódból neki is, de ez engem igazából nem vigasztal, egyre inkább érdektelenedek, sokszor elgondolkoztam már a szakításon. Biztos, hogy nem normális dolog így élni, de sokan vannak így a pénz miatt, de hogy működhet ez így hosszútávon? Nalunk évek óta ez van. Néha már arra se érzek késztetést, hogy akarjam megmenteni a kapcsolatomat. Görcsbe rándul a gyomrom a szakítás gondolatától, de a kapcsolattól se vagyok boldog. Valószínűleg a kényelmesség uralkodik. Tényleg nem tudom amúgy, hogy mihez kezdenék nélküle, meg egyáltalán hova mennék lakni? Viszont én csak ezért nem akarok együtt maradni, átverni mindkettőnket. Egyedül nincs akkora keresetem, hogy el tudnék költözni albérletbe. Hogy lehet talpra állni ilyenkor? egyre feszültebb vagyok...