Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Féltékeny vagyok a páromra (mert másokkal chatel), pedig nincs rá okom. Nem akarom elveszíteni, mit tegyek, hogy rendbe tegyem az agyam?
Két éve együtt vagyunk, és sok vita volt a féltékenységem miatt, ami nem az ő hibája, mert nagyon szeret, amit ki is mutat, együtt is lakunk. Önbizalomhiányom van, elég súlyosan, egyrészt gyerekkoromban piszkáltak, másrészt az exem ok nélkül megcsalt (rá sose voltam féltékeny) és mióta megcsalt, nehéz bíznom másokban. A mostani párom nagyon türelmes velem, sokszor leült velem beszélni erről. Valamelyik nap megláttam, hogy egy ismeretlen csajjal beszélget (tudni kell a páromról, hogy nagyon közvetlen, nem flörtöl, csak mindenkivel el tud beszélgetni). Nagyon dühös lettem, sírtam, hogy biztos vele találkozott amikor nem volt otthon mire hazaértem. Persze tudom, hogy soha nem csalna meg, mert van gerince és hamarabb megmondja a szemembe hogy valami nem jó úgyhogy vége, és mindent meg tudtunk oldani együtt, sokszor mesél nekem a tervezett jövőnkről is. Eljárni nem nagyon jár sehova, azt mondta hogy ne korlátozzam, mert nem kell neki senki más, de attól, hogy két éve együtt vagyunk még beszélgethet más lányokkal, és hogy szeretné ha végre teljesen megbíznék benne.
Mit tegyek, hogy ne jusson eszembe semmi olyan dolog, amivel megölném a kapcsolatunkat? Tudom, hogy nekem kell megoldanom, mert kb az utcán sétáló, általam szebbnek látott lányokra is féltékeny vagyok, hogy én miért nem vagyok olyan szép, pedig a párom mindig elmondja, hogy neki vagyok teremtve. Az agyam egyből kattogni kezd, és összeesküvés-elméleteket kezd gyártani, ha hallom, hogy pötyög a gépén.
21L/23L
Sajnos én is az utolsóval értek egyet.
Ha nincs okod arra hogy féltékeny legyél, mert csak bebeszéled magadnak, akkor az igenis kényszerképzet, és az betegség.
Feltételezem nem akarod elvesziteni a párodat. Mert neki is véges türelme van :)
Ha tényleg nem csinál semmi rosszat, akkor akár el is olvashatod, amit írogat másokkal. Ettől megnyugszol, és elmúlik a féltékenység, amit felvált a bizalom. Majd egy idő után már te nem akarod elolvasni, mert tudni fogod, hogy nem csinál semmi rosszat.
Csak ő tud megnyugtatni téged, magadat csak hergelni tudod, de lecsillapítani nem.
A kérdés az, hogy kellesz-e neki annyira, hogy láthatóan, érezhetően, megbízhatóvá váljon?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!