Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Régen miért voltak boldogabb párkapcsolatok?
Ma szinte alig van boldog párkapcsolat. Egy két év után szakítás volt stb.
M
Régen az összes idős ismerőseim, nagyszüleim testvérei stb. mind 50 évet leéltek együtt nagyon nagy szeretetbe. Ma már ilyen alig van. Régen jobban szerették egymást az emberek? Szeretetbe boldogságba kitartottak egymás mellett
Azért annak is megvolt az árnyoldala, csak arra nem emlékszünk...
Amúgy a válasz: kisebb igények, liberális-globalista világ nem létezése és egy magasabb erkölcsű világ megléte.
Hát mivel a mi családunkban úgy döntöttek a család vezetők, hogy nincs értelme előlem titkolni a tény és valót, az igazságból és más hülyeségéből tanul a legtöbbet az ember ezért elmondhatom, hogy akkor sem volt jobb a helyzet, csak ciki volt ezt kieregetni.
Én a városomban 2 párt ismerek akik tényleg megvannak szerelemben, boldogságban, egy idős nénit aki 13 évesen ismerkedett meg a férjével(17) és boldogok maradtak együtt, illetve a szemben lévő szomszédot, ahol a két fiatalt kitagadta mindkét család, annyira nem támogatták a szerelmüket. Ők most középkorúak.
De nálunk is úgyanúgy ott vannak sorra a negatív példák mamám korosztályából, ahol csalta a nejét, verte a nejét, iszákos volt, csalta a felesége (állítólag akkoriban is nagy divat volt a szerető tartás)... stb.
És anyám korosztálya is egy katasztrófa, kezdve anyámmal a sort, aki egy volt férjet tud felmutatni akit gyűlölni fog haláláig, és számtalan vakvágány kapcsolatot. De az én korosztályomban lévő srácokkal is mikor beszélgettem kb ez a felállás, egyik gyerekkori barátomnak sincs együtt a szülei, 1-2 akinek van meg viharosan elköltözött otthonról, mert olyan pattanásig feszülő a hangulat.
És akkor menjünk vissza még régebbre, a dédim korában mert onnan is vannak szép történetek a saját családomból is Pl hogy megmérgezte a dédimamámat a saját férje, hogy megszabaduljon tőle, és levehesse a szerelmét. És még volt pár ilyen eset, ez annyira nem is deviáns történet, és persze igyekszik mindenki néma kussba maradni mert a látszatot fenn kell tartani.
Ma csak annyi a különbség, hogy ha már betelt az utolsó csepp is, akkor brazil szappanoperákat megszégyenítő elválásokat láthatunk ezért tudja a fél ország mi a helyzet.
Én ebből az egész történetből azt tanultam meg, hogy akkor is kb olyan boldogok voltak a párok mint a mostaniak, csak ma megteheted, hogy elmész ha már nem jó, míg régen ki kellett tartanod a másik mellett akkor is ha késsel rontott neked, vagy ciánt tett a teádba, és persze mosolyogni, hogy minden a legnagyobb rendben.
Régen se voltak boldogabbak, csak a látszat volt az.
A mai kapcsolatok őszintébbek. És magasabbak az elvárások is. Régen egy boldog kapcsolatba teljesen belefért pl. a megcsalás. Ma válóok.
Persze lehet hogy ma is vissza kellene ezt hozni, és akkor sok házasság tartana a sírig.
Nem voltak boldogabbak, csak nem tudtak mit tenni.
A válás nem volt sem társadalmi/erkölcsi, sem anyagi oldalról opció, főleg akkoriban, amikor a nők fizetése tényleg filléres volt a férfiakéhoz képest.
A nagy változás sem mostanában következett be, hanem a világháború után (a mai állapotokat kb a 60-as évekre érte el), mikor a munkaerő szükséglet miatt a nők is tömegesen munkába álltak, és az egyenjogúsági törekvések miatt a fizetések is közelítettek a férfiakéhoz, így a nő dönthetett úgy, hogy kilép a kapcsolatból, mert nem hal éhen.
Persze, lehet idealizálni a régi világot, de az sem volt jobb, a nagyszüleim mintaházaspár voltak kívülről, valójában meg az utolsó 25 évüket külön élték le, egy fedél alatt, de mint két idegen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!