Beképzelem magamnak? De miért? Én nem vagyok normális?

Szóval az a helyzet,hogy már elegem van magamból,vagy nem is tudom.

Van barátom 1éve,szeretjük egymást,csak hogy elég sok a vita köztünk.

Én tudom,hogy szinte semmi okom a kiakadásra mégis valahogy előjön.

És itt most arra gondolok,hogy mostmár egyre gyakrabban csak azon jár az eszem,hogy mi lesz ha szakítunk,és lesz egy másik barátnője,akivel ugyanígy fog viselkedni,mint velem. Így fog vele törődni és még sorolhatnám.

Nagyon sokat kaptam tőle. Törődik velem,meglep apróságokkal,mindig ő hív telefonon,msn-en is ő keres. Mindig megpróbálja úgy csinálni,hogy minél többet találkozzunk,igyekszik a kedvemben járni. Velem tervezi az életét,már mindent eltervezett mi hogy lesz. Bár még fiatalok vagyunk,ő meg szeretné már kérni a kezem is.

Későbbiekben összeköltözésen gondolkodik.

Tényleg sok mindent megtett értem.

Neki is vannak hibái,bár nem olyan elviselhetetlen.

Ő is előhozakodik nekem az én hibáimmal.

Pl.hogy nem törődöm vele.

Valamelyik nap kérdeztem tőle,hogy szerelmes-e (eddig is tudtam,de olyan jó hallani) Na szóval azt válaszolta,hogy "igen,nem lehet látni?" Én mondtam,hogy de.

Aztán kérdeztem,hogy most őszintén,és mondta hogy igen, 100%-ra szeret. Még akkor is,ha összeveszünk.

Szerintetek tényleg semmi okom kételkedni? Biztos,hogy szerelmes? Ok nélkül jár ilyeneken az agyam?