10 éves párakapcsolatban vagyok, a párom szüleivel lakok egy családi házban. Mi a véleményetek erről a helyzetről?

Volt már több kapcsolatom is, köztük egy éjszakás is, de megcsalni egyik páromat sem tudtam. A páromnak én vagyok az első, 18 éves korától vagyok vele. Eleinte még nem is volt gond a kapcsolatunkkal. A gondok mostanában jöttek. Mivel engem eléggé háziasan és tisztán neveltek, nem nagyon bírom elviselni, a piszkot és rendetlenséget. Sajnos az anyós és após is rokkant nyugdíjas. Fél évvel megismerkedésünk után kerültem ki hozzájuk, akkor 6-an laktunk egy házban. Anyós, após, én, párom, párom testvére, és az Ő párja. Kb 4 éve Ők a szomszéd házba költöztek át, van sejtésem, hogy miért. Anyós és após 18 éves koruktól fogva dohányoznak. Már mondtuk neki, hogy le kéne tenni, de NEM! Mígnem a saját életén tapasztalta meg apósom, mivel befulladt, és az ország legmagasabb pontja alatti szanatóriumban kötött ki. Érdekes, akkor egyik napról a másikra le tudta rakni a cigit. ANYÓS is! Amikor ugye a gyerekek mondják nekik, hogy ne a füstbe üljenek otthon, akkor nem lehet. A párom asztmás, tehát nem jó neki a dohányfüst. Az összes kabát, ruha ami a nappaliban van minden cigaretta füsttel bejárt. Mivel családi házról van szó, vannak házi- és haszonállatok is. Utóbbi eddig is volt, de most a párom a tenyésztésükkel is elkezdett foglalkozni. Minden pénzét rákölti, haszon alig van belőle, mert ugye ismerőstől pénzt kérni? A termény meg ingyen van! Sajnos amit én hazaadok az is jóformán erre megy el, és a havi bevásárlásba, amit ugyan csak mi fizetünk a párommal, mert ugye anyóséknak nincs pénzük. Ha már az én szüleim jönnek fel akkor már probléma van. Anyós egyébként kihasználva az én háziasságomat, elnézi, hogy mosogatok, vasalok, takarítok, mert egyébként gyűrött ruhákban kellene jönnöm dolgozni. Párom? Jah, Ő fáradt, meg a táblagépen játszik. Én megy nyomjam a két melót. Egyiket befejezem, a többi csinálom otthon. Az a gond, ha én fáradt vagyok, ha Ő fáradt, az természetes. Anyós folyamatosan a nyakamon lóg, mintha bejönnék neki. Bejön a szobába, mondja ugyan azt amit már két napja folyamatosan. Lesi a szembe szomszédot, hova mennek, kik jönnek, hányan vannak, ... Jah, és este lesz valami jó műsor a TV-ben?

Mindezt persze kopogás nélkül, majd hozzáteszi, hogy ’Jajj, nem zavarok?’. Igen, sajnos mást is csináltunk amikor bejött! De nem gond, ugyan úgy benyit a fürdőbe és a WC-re is. A szennyes akár 1 hétig is a szennyes kosárba van, a ruhák kb 1 hónapig is álnak egy kupacban a vasalásra várva.

Ami van szekrény az kevés, mivel egy részébe penészednek a ruhák, így csak a felét tudjuk használni. Pénz nincs újat venni, mert hát kell terményre. Most már az én ruháim egy része se fér be a szekrénybe, a páromé, pedig a fotelben és a széken, mert hát valakinek be kéne pakolni a szekrénybe.

Ülő munkám miatt a derekam és vállam rohadtul fáj, de ez nem számít lefekvés után, a fésűt add már ide, a távirányítót, ezt tedd már le, telefont add ide, stb.

Párom kötelezővé tette, hogy ha kimegyek a szobából, majd visszajövök, akkor puszit kell neki adni, mert megharagszik. Megyeszékhelyen éltem le az életem 23 évét, majd 10 éve kikerültem egy faluba. Onnan járok be reggelente, korai busszal, hogy a kisebbséggel ne kelljen találkoznom. Felvetettem a kérdést, beköltözünk a magyeszékhelyre. Kérdés: Hogy jár majd a párom dolgozni? Mondom ahogy én! Busszal. Az úgy nem jó. Meg egyébként is neki itt vannak a szülei, meg az állatok, amit 75%-ban már a szülei etetnek reggel-délbe-este. Sikerült tavaly vennem egy használt kocsit. Mehetünk kirándulni, én a párom és anyósom! Valahogy a szüleim nem kerülnek szóba. Jah, meg akkor jönnének a tesójáék is. Mondom akkor beszaladok szüleimhez, de akkor jön Ő is és az anyós is. Érdekes ilyenkor nem fáradt. Munkahelyi buli van, akkor ne menjek már, nagyon hiányzom neki, nem vagyok itthon vele. Délután munka után szaladjak a buszhoz le ne késsem, mert probléma van belőle ha nem érek haza időben. Most meg kiderült, hogy a munkatársammal inkább ne találkozzak már, mert nem szimpi a páromnak. Na ettől lehidaltam! Én mondjuk azt sem tudom kik a munkatársai, van nekem kisebb nagyobb bajom is annál. Persze Ő nagyon szeret! Én is szeretem, de néha már odáig fajul a dolog, hogy nem bírom magamban tartani a szavakat, és kikívánkoznak belőlem. Ilyen jön a kérdés, miért kell így beszélni. Kb 1 hónapja, reggel majdnem szakítás lett a vége. Mondtam neki hogy itt a vége, már nem bírom idegekkel. Azóta valahogy nagyon bújik hozzám, és mindig azon van, hogy ugye nem hagyom el.

Úgy néz ki, hogy sikerült egy kis panelt venni a megyeszékhelyen, és beköltöznék ide. Valahogy most jobban kívánnám a csendet, nyugalmat, egy kis egyedül létet. Kicsit sok nekem, hogy este 11-kor még azt hallgatom, hogy ez a hülye miért nem tudta kivédeni a labdát. Meg a hétfő esti kékfényt is élő közvetítésbe hallom a szobában. Arról nem is beszélve, ha valami elromlik, akkor már nem is mondom kihez fordulnak.

Elnézést kérek, hogy kisregényt írtam, de ha csak pár szót írok le akkor nem ismeritek a story-t, ez pedig sajnos a valóság!

Mi a véleményetek erről a felállásról. Jól döntöttem? Én vagyok kicsit defektes? Változtatnom kellene valamit?