Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Csak számomra más egy kapcsolat?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Csak számomra más egy kapcsolat?

Figyelt kérdés
Párommal több, mint 3 éve vagyunk együtt. Már előtte pánikbeteg voltam pár évvel, tudta, amikor összejöttünk, sőt akkor is, amikor eljegyzett. Viszont ma azon a szinten állunk, hogy engem ugye gátol a szorongás, és sok dologban sajnos hátrány :( ő nem képes elfogadni, azt mondja nem tudok mit csinálni elmondtad már ezerszer ez unalmas. Hát kicsit nem ezt a választ várnám. Lehet csak nekem esik rosszul. Újabb szokása, azt mondta csak akkor marad velem, ha heti 2x szeretkezünk. Mert, hogy ez alól is kihúzom magam állítása szerint. Még, ami fontos, hogy előző párom többször megvert, ha nem feküdtem alá, és ez benne mmarad az emberben. Úgy érzem több idő kell nekem, és kisebb együttérzés, hogy kimásszak ebből, és úgy érzem nem támogat. Ja igen, ha a heti kettőjét megkapta, akkor hajlandó velem elmenni sétálni, és csak akkor hajlandó beszélni velem a gondjaimról. Tényleg én vagyok ilyen fura, vagy neki nem teljesen normális a hozzáállása?
2015. okt. 29. 00:52
 1/9 anonim ***** válasza:

Vágd a fejéhez a gyûrût és Keress olyat aki megért és megbecsül. Meg egy jó pszcihologust, mert az utóbbin õ tud segíteni. Sok sikert!

18

2015. okt. 29. 00:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
Neki a kapcsolat valamiféle csereüzlet.
2015. okt. 29. 01:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:

Ez bizony szexuális zsarolás, ez az ember nem szeret téged, ebben legyél biztos!

Minél előbb szakíts vele,különben lefogja építeni az önbecsülésed, önbizalmad,mentálisan megfogsz borulni.

Jól érzed,nem támogat, és hangsúlyozom, nem is szeret.

Ez egy rossz gyökér.

Lépj,ha jót akarsz!!!

2015. okt. 29. 01:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 Költőnő? ***** válasza:
Sztem csak olvasd vissza külső szemlélőként amit írtál.
2015. okt. 29. 07:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
Azért van veled, mert lusta mást keresni, és fél hogy nem is találna, mivel a pánikbetegséged miatt felsőbbrendűnek érzi magát, és uralkodik rajtad. Ingyen punci vagy a szemében. Hagy ott és foglalkozz inkább a gyógyulásoddal!
2015. okt. 29. 08:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
Ja, és a következő kapcsolatodban ne mondd el ezerszer, mert nagyon idegesítő tud lenni! :)
2015. okt. 29. 08:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:

Kérdező: jársz terápiára? szedsz gyógyszert? nálad miben mutatkozik meg a pánik vagy a pánikroham?


Ne haragudj, hogy ezt mondom, de egyrészt a kapcsolatotoknak nincs jövője a pároddal, másrészt nagyon kellene neked terápia,segítség ahhoz, hogy olyan szinten legyél, hogy párkapcsolatod legyen. Amíg nem vagy "elég jól", addig semmiképp se, valamint még akkor is sajnos van esély arra, hogy nem a megfelelő párt találod meg, ha jobban vagy.


Szóval a mostanival jobb,ha vége.

2015. okt. 29. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

Pánikbetegséget olyan könnyü kikezelni... Kicsit szánalmas párod.

Szakíts vele és keress magadnak egy embert.

Nem vagy fura csak még sosem voltál együtt értelmes emberrel.

Nagyon sajnállak és csak sok szerencsét tudok kívánni egyszer találj valakit.

Ha kell segítség, írj nyugodtan.

2015. okt. 29. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

Egykori pánikbetegként mondom: tartalmas kapcsolatod csak akkor lesz, ha önmagad rendbehozod. Akár szakember segítségével. A párod nem pszichológus, hogy tőle várd a megoldást, neki is vannak igényei a kapcsolatban, amik mellesleg JOGOS igények (például heti kétszeri szex, ami nekem még kevés is lenne...).

Nem az ő dolga, hogy támogasson, ha TE nem teszel magadért. Más lenne a helyzet, ha látná, hogy dolgozol magadon és mindent megteszel azért, hogy felülemelkedj a problémáidon, akkor elvárhatnád az együttérzést és támogatást, de úgy, hogy CSAK tőle várod a megoldást, nem fog működni!

Írom ezt úgy, hogy én magam is jártam terápiára, és a mostani párom is jár. Nem könnyű eset, sokszor érzem magam tehetetlennek mellette, mert én (nélküle) nem tudom megoldani a problémáit, de mivel látom, hogy intenzíven dolgozik saját magán, így sokkal könnyebb elfogadni. Őszintén megvallom, hogy ha azt érezném, hogy csak tőlem vár megoldást, akkor nem lennék vele. Mert én ehhez kevés vagyok... és mivel nekem is vannak igényeim a párkapcsolatban, ha folyton csak a párom problémáival foglalkozunk, akkor én frusztrált maradok. Nem kifogásokat kell keresni, hanem megoldást!

A másik: ha az egyik fél kivonja magát a szex alól, az a másik fél számára visszautasítás... ez nem csak egy férfi számára nehéz, hanem egy nőnek is. Kielégületlenül, frusztráltan az ember nem igazán tud megértő és elfogadó lenni a másikkal szemben...

Én mindenképpen azt javaslom, hogy fordulj szakemberhez és dolgozz MAGADON.

2015. okt. 29. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!