Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Adott időt, most mégis szakítani akar. Kinek van igaza?
Van egy bő 2 éves kapcsolatom. Nem volt tökéletes, legalábbis a második évben már nem. Ez főleg az én hibám. Erről tudok, és javítani szeretnék rajta.
Volt egy beszélgetésem a párommal augusztusban, mikor arra jutottunk, hogy ez így nem mehet tovább. Egy napig úgy tűnt, szakítunk, végül arra jutottunk, hogy ha felül tudok kerekedni a gondjaimon, és vissza tudok változni azzá aki régebben voltam, akkor együtt maradunk, hiszen úgy tudna szeretni. Év végéig kaptam időt.
Ma mégis közölte hogy szakítani akar. Ráadásul nem normális indokkal... A probléma az volt, hogy megszegtem az ígéreteimet. Nem nagy dolgot, soha nem hazudtam fontos dologban, és mindent megtettem érte, apróságokat kell elképzelni: sokszor késtem valahonnan ha nem időre mentünk, csak úgy megbeszéltünk egy időpontot, megígértem hogy leszokok a körömrágásról, mégse sikerült, sőt, ha a párom rám szólt, mérgesen szóltam vissza.. Ilyesmik.
A párom megígértette velem, hogy nem "mászok" rá, ha látom hogy nem vevő rá. Tartottam is, ma viszont felkeltem, indultam volna el otthonról, ő még aludt, és álmában adtam neki pár puszit.
Később közölte, hogy rámásztam, megszegtem a szavam, szakít.
Nem értem, azt mondta év végéig van időm változni, ráadásul ezt az indokot nem gondolhatta komolyan.....
Mit tegyek? Teljes szívemből szeretem őt, és vissza akarom kapni, de legalábbis annyit érdemlek szerintem, hogy ne egy ilyen dolog miatt legyen vége...
Szerintetek meg tudnám győzni valahogy?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!