A gyerek is és én lebetegedtünk, a férjem viselkedése pedig teljesen kikészít?

"játszott a nappaliban a kanapén a telefonjával"

hány évesek vagytok? :DDDDDDDD

Nagyon bunkón viselkedett a férjed, de a leírásod alapján nagyon éretlenek vagytok mind házasság, mind gyerekvállaláshoz. Ha ő napi 8 órát gürcöl értetek a munkahelyén, és te egész nap a gyerekkel vagy otthon, akkor még meg is értem őt, bár nem helyeslem a viselkedése.

"Na innentől, már nem érdekelt semmi, az ájulás határán én lefeküdtem aludni, oldja meg a gyerek orrszívását, etetését, lefektetését. Természetesen próbált keltegetni hogy mit adjon enni neki, meg stb. de csak azért sem kelltem fel.

Lehet hogy gyerekes volt de a bosszóm, édes volt."

Ezzel a gyerekedet is bünteted, az megfordult-e a fejedben?

Ahelyett, hogy idejössz panaszkodni, tessék szépen megbeszélni otthon a sérelmeket. Nem hisztizni neki, nem veszekedést indítani, hanem felnőttként viselkedni. Ha nem beszéltek, lehet, hogy teljesen más az elképzelésetek egymás felelősségeiről és munkájáról. Lehet, hogy ő sokkal lazábbnak gondolja a napodat a gyerekkel. Lehet, hogy az ő napja a munkában sokkal nehezebb, mint te gondolod.

Szerintem azt a házasságot már megette a fene, csak a gyereket sajnálom.

Azon kívül, hogy elvárható, hogy segítsen, igazad van, DE a férfiak nem gondolatolvasók. Ki kell nekik mondani kerek perec, hogy mit akarsz, mert nem találják ki. Kérj segítséget, ha arra van szükséged! Pláne, ha magától nem látja. Nézd meg!!!!

https://www.youtube.com/watch?v=xFaYluSM_1M

Bocs, de a férjed egy paraszt.

Aki elnézi a beteg gyerekét, beteg feleségét, nem segít, telót nyomkod, bosszankodik egy kis kitérő miatt, aki megjegyzést tesz a kaja hiányára, az egy paraszt. Nem hagynám semmiképpen szó nélkül. Nagy valószínűséggel kényelmesen éldegéli az életét, mind a háztartást, intéznivalókat és a gyerek körüli dolgokat is te viszed nagy részben, így beleszokott ebbe az aránytalan kényelembe. Ne haragudj, de ha még akkor is a saját önző kényelme a lényeg, amikor taknyotok-nyálatok egybefolyik, akkor csak azt lehet mondani, hogy csessze meg. Ne hagyd szó nélkül, oktasd ki úgy, hogy értsen belőle. Eszem áll meg. Azt is végignézné, ha összeesnél?

Én is úgy látom, a kommunikáció igen-igen gyenge láncszeme ennek a kapcsolatnak. Alapvetően tök evidens helyzetek vannak (3-ból kettő beteg, ahol a 3-nak segíteni kellene), de mégse annyira evidens, hoyg kinek itt mit kellene tennie, ennek viszont evidens megoldása lenne, hoyg szépen megbeszélitek konkrétan, de mégsem ez történik, hanem senki nem beszél semmit a másikkal, cask duzzog, célozgat, vár, közben tök hülyeségeket tesz (pl. szerelőt hív mielőtt megbeszélné azzal, aki fogadja) és aztán meg van lepődve mindenki vagy kifogásokat keres. Minél hamarabb üljetek le és próbáljatok minél intelligensebben beszélgetni egymással. Ne összevissza tegyetek vagy ne tegyetek hülyeségeket, hanem beszéljétek meg közösen, hoyg mit akartok, mit fogtok tenni, stb. Ha elmúlik a betegség, akkor is beszélgessetek, mert normális kommunikáció nélkül nem lehet egymás mellett (nemhogy egymással!) élni. Nem célozgatás, várakozás, duzzogás, hanem beszélgetés. Addig, amíg nem juttok el valamilyen eredményre. Nem arra, hogy én megpróbáltam, de az első negative reakció után feladtam, hanem eleinte kb. úgy, mintha egy egymilliárdos üzletet kellene kalap alá hoznod mindenképpen, vagy kirúgnak a munkahelyedről. Ott se mondod, hogy én megpróbáltam, de mivel az első mondat nem tetszett nekem, feladtam. Nem, tárgyalni úgy és addig kell, amíg annak eredménye lesz. Ha így nem megy, akkor úgy, máshogyan, de valahogy eredményre kell jutni, meg kell beszélni a dolgokat. Gyakorlás és fog az menni.

És kívánok mielőbbi gyógyulást mindkettőtöknek! ;)

istenem mekkora paraszt a pasid...

kötelessége lett volna segíteni neked