Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha te gazdag lennél, a párodnak adnál pénzt?
Tehát a helyzet a következő:
Az egyik ismerősömékről lenne szó.
Tehát a fiú szülei vállalkozók, és most a 21 éves fiúk is beszállt nemrég vállalkozásba, ami elég nyereséges, és így most ebből van neki van pénze, és nemrég vásárolt luxus házat is, menő kocsit stb.
Pedig csak heti párszor dolgozik, akkor is pár órát, tehát ő osztja be a munkaidejét.
A barátnőm pedig a lány, aki beosztottként dolgozik, minimálbérért.
És ő vele randizik a fiú, tehát belé lett szerelmes, és elvileg egy párt alkotnak.
Viszont a barátnőm aggódik az miatt, hogy ebből később gondok lennének, hogy neki van pénze, neki meg épp elég van a megéléshez. A fiú pedig nem tudja hogy hogy kezelje a helyzetet.
Te mit tennél ebben az esetben? Magadhoz költöztetnéd a barátnődet, és ugyanúgy kéne dolgoznia, esetleg megosztanád vele a vagyonodat, és nem kéne semmit sem csinálnia?





Ha én ilyen jól állnék és olyan igazán komoly kapcsolatom lenne, attól függene, hogy a párom mit akar. Ha nem szereti a munkahelyét, valami mást, többet akar elérni, vagy csak nem szereti a munkáját, nem kényszeríteném, hogy maradjon az eddigi munkahelyén. Keressen jobbat, tanuljon, vagy azt sem bánnám, ha nekem segítene a vállalkozásban. Ha meg szereti a munkahelyét, maradjon.
A pénzemet mindenképp megosztanám vele. Voltam már a sráchoz hasonló helyzetben egy régebbi kapcsolatomban.










persze, hogy ugyanúgy kéne dolgoznia, de emellett meghívnám erre-arra.
L21





Ha tényleg gazdag - és nem rongyrázó műmájer -, és szereti a csajt, akkor nyilván ő fog fizetni mindent, és soha sem fogja a csaj szemére vetni, mert saját magában sem számolgatja, hogy mennyit költött rá.
Én magamhoz költöztetném, és nem KELLENE csinálnia semmit sem, illetve azt csinálna, amit szeret, és amiben kiteljesedik.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!