Hogyan legyek túl azon, hogy a párom régebb sokáig ismerkedett egy csajjal?

Nehéz mit írni az ilyesmire. Előre szólok, igazán sosem leszel túl ezen. A bizalom megingott, mégpedig jogosan és kész. Voltam hasonló cipőben. Bizalmatlanságra próbáltam meg alapozni... nem is volt megalázóbb, minthogy ezek után még én legyek az elhagyott fél. A pasi megrögzött hazudozó volt, és a hűség nem tartozott ez erényei közé. Nyilván ha rendelkeztem volna a tisztánlátás képességével, akkor össze sem jövök vele, node ennek hiányában történt ami történt. Nagyon ügyesen csinálta a dolgait, mert volt olyan nő, aki 3 év alatt sem jött rá, hogy milyen ember ő. Nekem 2.5 hónap elég volt, hogy összerakjam a dolgokat. Kezdetektől levelezgetett más csajokkal, exekkel. Nehezen de túllendültem rajta, hiba volt. A bizalmam viszont ott és akkor megingott és azután mindig rettegtem. Már nem voltam képes nem ellenőrizni, számon kérni. Nekem is, neki is és a kapcsolatnak is szörnyű időszak volt ami utána jött. Voltak hullámhegyek és hullámvölgyek. Volt, mikor látszólag túltettem magamat a dolgokon és akkor boldogok voltunk. Khm "boldogok" Ő csinálta tovább a dolgait (immáron triplán ügyelve, hogy le ne bukjon) én meg igyekeztem elhitetni magammal, hogy miután őszintén elmondtam neki, hogy mennyire fáj, majd biztosan elgondolkodik és abbahagyja. Az őszinteségemmel mintha azt mondtam volna az oroszlánnak: "Nézd itt a szívem. Fincsi, harapj bele!". Telt az idő és elkezdett feltűnni, hogy egyre több nő ismerőse lesz facebookon. Nyilván nem voltam hülye, tudtam, hogy nem szaporodott meg hirtelen az új kolléganők száma. De nem tudtam igazolni magam előtt, hogy azt teszi amit sejtek. És ha az ember szeret valakit még akkor is nehéz elhagyni, ha bizonyíték van, hát még ha nincs. Egyszer arra lettem figyelmes, hogy bejelölte egy "volt osztálytársnője"... aki korábban levelezgetett vele. A lány kimondhatatlanul csúnya (és nem, nem féltékenységből mondom!!!) és megalázó módon udvaroltatott magának. Semmi tartása nem volt. Na gondoltam, biztosan nem ez a nő fogja lecsapni a kezemről. Hisz az én barátomnak van szépérzéke, és semmibe nem nézi az ilyen tartás nélküli riherongy nőket. És láss csodát, nem egészen 2 hónapra arra, hogy a "volt ostálytárs" bejelölte én szépen passzolva lettem. Azóta is együtt vannak...persze ott is rezeg a léc olykor-olykor (egy jóakaró barátja időről időre beszámol erről ha akarom ha nem) Azóta sokat gondolok arra, mit hibáztam, hogy így alakult. Végül rájöttem: A legnagyobb hiba az volt, hogy nem hagytam el ott akkor 2.5 hónap után. Bár én voltam végső soron a megalázott fél, azt kell mondanom, hálás vagyok, hogy vége lett. Szenvedjen vele más. Az álmatlan éjszakákat, a sírógörcsöket, a vegetálást pedig az a lány akkor átvállalta tőlem, mikor elszerette a pasimat :) Azt tudom tanácsolni Neked, hogy ne ragaszkodj egy ilyen pasihoz. A kezdetek kezdetén nem láttad át, mi történik, mert szerelmes voltál és hittél benne? Semmi baj. Most azonban már világosan látod, merre tart ez az egész. Fel kell tenned magadnak a kérdést, hogy ha ő ettől a perctől fogva az a mintaférfi lenne, akit kívánsz magad mellé, ha olyan lenne, amilyennek szeretted volna, hogy legyen... akkor szemet tudnál-e hunyni a olgok felett? Tudnád-e ugyanolyan naivan és rajongva szeretni, mint mielőtt kiderült, hogy mit tett? És ha marad olyan, amilyen most... tudnál-e erre jövőt alapozni? A gyerekét nevelni, miközben "túlóráik"? Minden alkalommal, amikor okkal vagy ok nélkül kimarad, késik otthonról vállalni a gondolataidba szökő kétségbeesést és gyanakvást? Vajon megéri-e ez? Vajon mi olyat képes adni Neked, ami kompenzálja a belső vívódásodat és azt, hogy szép lassan tönkremész? Kutyából nem lesz szalonna ezt ne feledd. Végezetül annyit erről a harmadik feles katyvaszról:

Aki vihető azt viszik. Ha nem most, akkor később. Aki azt akarja, hogy vigyék az megy. És aki menni akar, arra rá kell adni a kabátot. Hadd menjen!