A párom agyvérzést szenvedett. Mit tegyek?

Nem tudom hogy ez-e a megfelelő kategória, de nem tudom hová máshová írhatnám.

Négy éve vagyunk együtt, ebből három éve együtt is élünk. Két évvel ezelőtt a párom váratlanul agyvérzést szenvedett (akkor volt 22 én 20) Az értelme sajnos súlyosan megsérült, beszélni nem nagyon tud, pár szót, az is szinte érthetetlen.Azt is alig érti amit én mondok neki, olyan mint egy 3 év körüli kisgyerek. A kapcsolatunk nagyon jó volt, nagyon szerettük egymást, az esküvőt terveztük. Azóta otthonról dolgozom, hiszen gondoznom kell. Most is nagyon szeretem, és azt hiszem ő is engem, de ez a szeretet nyilván megváltozott. Viszont az utóbbi időben egyre nehezebben viselem a dolgot. Sokat gondolok rá, hogy milyen életünk lehetett volna. Gyerekeket szerettem volna, családot, átlagos, nyugodt, szép életet. Ez már soha nem lesz lehetséges. Nem hagyhatom el, hiszen nincs aki törődne vele. A szülei már nem élnek, a testvére pedig külföldön él, és esze ágában sincsen segíteni semmiben. Néha, mikor nagyon magam alatt vagyok, és szükségem van pár nap nyugalomra, édesanyám szokott rá vigyázni. Igazából nem akarom elhagyni, szeretem, és még így is rengeteg öröm van a kapcsolatunkban, de egyre sűrűbben törnek rám olyan gondolatok, hogy milyen fiatal vagyok még, és soha nem lehet egy rendes kapcsolatom, családom stb. Még bírom, de úgy érzem hogy az évek folyamán ez lassan fel fog őrölni. De mikor látom ahogy rám mosolyog, nevet, odabújik, mégis igazán boldognak érzem magam.

Lehet hogy furcsán hangzik, de talán az lenne a legjobb, ha ő is velem lenne, de mellette találhatnék egy olyan férfit akivel megélhetem a szerelmet, és családom lehet, de nem hiszem hogy valaha találnék olyat aki elfogadna velem egy ilyen "koloncot". Meg legtöbbször még magamnak is nagyon bizarr ez az ötlet.

Nektek mi a véleményetek a helyzetről? Mit tennétek a helyemben? Kell egyáltalán valamit tennem? Hogy tudnám ezt a helyzetet elfogadni, hogy ne törjenek rám ezek a gyötrő gondolatok?

A válaszokat előre köszönöm

22/l