Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit érdemes megtenni egy komolyan alakuló, de hirtelen megingó párkapcsolatért?
Két éve vagyunk együtt a barátnőmmel, ő 19 éves és OKJ-tanfolyamra jár, én 25 és dolgozom. A korkülönbség leginkább abban nyilvánul meg, hogy ő sok mindenben rám hagyatkozik, pl. döntésekben, pénzügyekben, érzelmileg, sokszor tőlem vár megoldást, de legalábbis segítséget. Általában sokkal többször keres, mint én őt, mert mire felhívnám, ő már megtette háromszor.
Én a racionálisabb gondolkodó vagyok, ő az álmodozó típus. Az eddig eltelt időben rengetegszer kifejezte nekem, hogy milyen sokra tart, és hogy mennyire várja a közös életünket, házasságot, gyerekeket stb. Ezzel én azonosulni tudok, hasonló terveim vannak, joggal érezhettem hogy közös cél felé haladunk.
A kisebb konfliktusainkat jellemzően rövid úton megoldjuk, nem sokáig bírjuk a status quo hiányát. Nyugodtan hagyatkozhatunk egymásra, ha támogatás kell. Mindketten bújósak, babusgatósak vagyunk, a szexuális életünk is kiegyensúlyozott.
Most viszont a barátnőm rajongása visszaesett, ahogy az várható is a szerelem kémiáját ismerve. Viszont ez meglepően rossz hatással van rá, és hétfőn szakítani akart velem. Azt hozta fel indokként, hogy mivel nem tud parancsolni a kalandvágyának, az új emberek megismerése jelentette izgalmas szituációkban, ezért folyton bűntudata van, hogy megbánt, és joggal lehetek féltékeny. Ez valóban így van, az utóbbi fél évben tényleg több okot ad a féltékenységre, ami furcsa nekem mert korábban sosem zavart ez az érzés.
Tehát ő egyrészt a bűntudattól szeretne szabadulni, másrészt engem megkímélni a folyamatos megbántásaitól, illetve úgy érzi, alig 20 évesen nem élt még annyit és úgy ami után meg tudna állapodni. Ez persze szöges ellentétben áll az eddigi attitűdjével, de úgy látszik ez utóbbi a szerelmes állapot számlájára írható.
Fontos még, hogy amikor felhozta a szakítást, sikerült meggyőznöm, hogy ezt azért ne csináljuk ilyen hirtelen. Megegyeztünk, hogy nyárig még adunk magunknak lehetőségeket az újrakezdésre/újjászületésre? és teszünk a kapcsolat megmentéséért. Nyáron egyébként egy elég hosszú külföldi útra is megyünk együtt, amire már meg vannak véve a repülőjegyek stb, jó sok pénzbe került.
Kérdésem, hogy voltatok már hasonló helyzetben? Ha igen, mi történt, mit csináltatok, és milyen eredménye lett?
De ha nem is voltatok, mi a véleményetek? Mi kell ahhoz, hogy újra tudjunk kezdeni, vagy ahhoz, hogy belássuk, nem illünk eléggé egymáshoz a sok jó jel ellenére sem?
Előre is köszönöm a válaszokat.
"ráhibáztál,"
AAz esetek 98% ában ez szokott lenni, a nők ugyanis linoznak . Addig fel sem merül bennük, hogy lelépjenek a pasijuktól, amíg nincsen másik.
És ha elfogadsz egy tanácsot . NE LEGYÉL MÁR AKKORA BALF0SZ hogy a félrekefélő ecsajodat bármilyen külföldi utra elviszed!
#11/11:
Brutálisan igazad van.
Kérdező! A legokosabb, ha visszaváltod a jegyedet, vagy 10 % engedménnyel átadod a csajnak, menjen az új rómeóval te meg kiszórakozod magadból a csalódást. A világ teli van facér csajokkal.
13/13
Ha mindenáron meg akarod találni az indokot, hogy miért is menj le kutyába, csicskulj be teljesen, hát sok szerencsét. Én elég öreg vagyok ahhoz, hogy ne győzködjelek. Majd a saját károdon megtanulod, úgy húsz-harminc év alatt.
Kérdező, látom nem hallgatsz a tapasztaltabb rókákra. Hát akkor legyél balf0sz. Előre szólok, 3 hónap múlva a fejed fogod veregetni a falba, hogy ilyen hülye voltál.
Igen, természetesen NEKED meg ERRŐL nem hazudna. Sosem az a lényeg, amit a csaj elmond. Hanem az, amit nem.
Ha még olvassa valaki...
Múlt héten szakítottunk. Nem hazugság meg titkolózás miatt, az őszinteség végig megvolt (tudom, ebbe is sokan belekötnének, nem baj). De beláttuk hogy ilyen hozzáállással nem megy ez neki.
Szóval kösz hogy előre szóltatok, tanulságok levonása folyamatban :) :/
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!