Depressziós pár senkinek nem kell?

Pedig sajnos ez így van, a depressziós emberek elég kiszámíthatatlanok tudnak lenni. A legnagyobb veszély abban áll, hogy kiállsz mellette, segítesz neki, szíved, lelked adod érte, aztán amikor kigyógyul rájön, hogy mégsem kellesz neki és lelép. Ez nem az ő hibája, nyilván a depresszió elvakítja, eltorzítja az érzelmeit, gondolatait.

Én a helyedben a gyógyulást helyezném minden elé, keress fel egy pszichológust és beszélgess vele ezekről a dolgokról, ha nyitott vagy, vagy legalább megpróbálsz megbízni benne, akkor biztos vagyok benne, hogy segíteni fog :)

Szerintem van benne valami.

Ha megismerkedsz valakivel és egy idő után lesz valami bajod akkor azt megértik, de hogy mindig ilyen hangulatod van az elég rossz. Lehet hogy egy fiú sokat segítene, de nem biztos hogy könnyen találsz olyat aki kezdeményezni is mer feléd.

A harmóniával azért vitatkoznék. Elég sok fiatal emberről elmondható, hogy nem igazán kiegyensúlyozott, vagy épp egy hosszabb hullámvölgyben van (melyek hozzátartoznak az élethez), és sokak példája mutatja, hogy így sem lehetetlen ismerkedni, még ha nehezebb is. Nekem volt, hogy pont vonzott valakiben, hogy a többieknél aggódóbbnak és szomorúbbnak tűnt - úgy megvigasztaltam és megnyugtattam volna. :)

Viszont a keményvonalas depi, amikor valaki teljesen belezuhant a komorságba, ürességbe, tehetetlenségbe, azt teljesen más. Szobatársam volt így, nagyon sajnáltam őt és amennyire tudtam, igyekeztem rajta segíteni. De akkor is iszonyú nyomott volt körülötte a légkör, a beszélgetéseink során pedig szinte vagdostam az ereimet, pedig nagyon küzdöttem, hogy szinten tartsam a hangulatom. Ebbe önként nem vág bele senki.