Mi a véleményetek erről a kapcsolatról?

Tudom, hogy lesznek, akik negatívan fognak vélekedni a dologról, de ennek ellenére is vállalom, hogy beszélek róla. Célom, hogy segítséget, vagy bármilyen tanácsot kérjek tőletek, abban, hogy mit kellene tennem. Egy majdnem másfél éves kapcsolatról lenne szó, ami majdnem már 10 hónapja távkapcsolattá alakult, mivel h a barátom Ausztriába vállalt munkát. Húgom és a szüleim szerint is ez nem egy normális kapcsolat, mivel mint kiderült már az elején mikor összejöttünk nem látták rajtam azt a rózsaszín ködös, felhőtlen boldogságot. Sőt mikor még csak találkozgattunk akkor se nagyon. 2012 decemberében egy baráti társaságban tűnt fel ő is és ott figyelt fel rám. Azóta folyamatosan írt nekem sokat beszélgettünk neten, bókolt, leste minden kívánságom, egyszóval odavolt értem, tetszettem neki. Viszont mivel én többször visszautasítottam a találkozást, mert hirtelen nem tudtam hova tenni, h egy pasi ennyire észrevett mikor azelőtt senki. Féltem ettől a helyzettől. Végül egy házibulin találkoztunk, de ott nem az volt a célja h beszélgessünk, hanem hirtelen közeledett felém, mindenáron meg akart csókolni, ölelgetett, amitől én még jobban visszahúzódtam.(amúgy is egy zárkózott természet vagyok). Rettenetesen zavarba voltam de ott volt a vágy h nemérdekel megengedem h megcsókoljon, ami így is lett. Utána egyből a szemembe mondta h szeretlek. Viszont megijedtem, meg külsőleg se jött be annyira ezért megkértem h legyünk csak barátok. Eltelt a nyár, nem beszéltünk, aztán valahogy kezdtek hiányozni a beszélgetések, h ennyire odavolt értem meg az is ami bulin történt, így újra elkezdtünk beszélgetni, de ő már mással próbált találkozni, ami nem jött össze. Nem akart már kapcsolatot velem, összezavarodott. Ettől én kicsit megzuhantam, hónapokig küzdöttem érte, próbáltam beszélgetni vele, de mindvégig közömbös volt. Aztán hirtelen kórházba kerültem és megtudta ezt ő is. Azt reméltem majd ott elfelejtem mert nem volt net, de meglátogatott így újra felkavarta a dolgokat. Nagyon aggódott értem és mikor hazakerültem újra ő írt nekem érdeklődött, kedves volt stb. Később találkozni kezdtünk, de mivel nem tudta elfogadni h zárkózott csendes vagyok bizonytalan volt bennem és h akar-e velem kapcsolatot. Mint kiderült azért jött össze velem, mert látott esélyt h meg tudok nyílni, viszont nem is mondtuk ki h együtt vagyunk, csak hirtelen a neten szembesültem ezzel. Úgy éreztem kezdek megnyílni neki és bíztam is benne, h engem szeret és már nincs benne bizonytalanság. De később kiderült, h még mindig csapja a szelet annak a lánynak, akivel nyáron találkozni akart és még másoknak is. Mikor ezt szóvá tettem azonnal megszakította a lánnyal a kapcsolatot és többet nem írt neki. Később elvitt Romániába a családjával egy kirándulásra de az az utolsó este egy közös bulin a szemem láttára kezdett flörtölgetni egy lánnyal megölelte és adott az arcára egy puszit. Megkért h táncoljak egy másik sráccal mert ő most azzal a lánnyal szeretne táncolni. Igaz egy kicsit be volt rúgva így lehet az is közrejátszott h ennyire elengedte magát. Én összevesztem vele, és nemrég elmondta h le akart vele feküdni a lány, húzta be a szobájába de a barátom az utolsó pillanatban azt mondta nem lehet, barátnőm van, akit szeretek. A lényeg, hogy azóta is eszembe jutnak ezek a dolgok, sokszor felemlegetem és nem tudok már benne 100%osan megbízni. Amióta távkapcsolatban élünk egyre több a veszekedés, a múlton, h miért nem keressük egymást minden nap stb. De a problémákat csak én teszem mindig szóvá, ő soha nem akarja megbeszélni ezeket, pedig ő is tudja h nincs minden rendben. Mindketten hibásak vagyunk és sokmindenen kellene változtatnunk. Mindig csak este beszélgetünk neten, telefonon ritkán keressük a másikat. Azt mondta, mivel h fáradt, a laptopja nem jó és telefonról nehéz írni így nem tud velem minden nap beszélni. Meg sokszor a munkatársaival beszélget esténként. Viszont úgy érzem szeret, sokszor mondja, meg ha ír akkor érdeklődik de úgy érzi megszokássá vált ez az egész és jobban érezte magát velem mikor még nem dolgozott kint. Többször tudtunk találkozni, voltak néha közös programok, amik hiányoznak mindkettőnknek. Viszont azért annyiszor akkor se találkoztunk, egy héten max kétszer és mindig én aludtam náluk, a családját, rokonait jobban ismerem mint ő az enyémet. Hozzánk ritkán jött mindig is, mert nem érzi jól magát a panellakásban, mivel ő falun nőtt fel. Húgom szerint ez a kapcsolat csak barátságról szól némi extrákkal. Szembesített azzal az igazsággal, mégha bármennyire is nehezen vallom be h én egy percig sem voltam szerelmes a barátomba. Ő lehet h szeret, de nem tudja h igazán szerelmes e. Sosem volt olyan hűű de nagy boldogság köztünk, mintha csak megszokásból lennénk egymással. Viszont az a fura, hogy ha más lányokat nézeget iszonyatosan féltékeny leszek, és egyszer ő is az volt azért mert egy srác rám mosolygott. És mikor egyszer azt mondta tartsunk egy kis szünetet kiborultam, nem akartam ezt és sokszor ilyenkor a sírás kerülget. Biztos, h valamilyen szinten fontos számomra, szeretem, de azt az igazi szerelmet soha nem éreztem és fogalmam sincs milyen annak lenni. Mégse tudok tőle elszakadni, és eldobni mindent amiben lassan másfél éve vagyok. Zavarna, ha mással látnám, h már nem beszélnénk találkoznánk többet. A családja, rokonai, akik annyira befogadtak és mindig szívesen látnak családi összejöveteleken. A közös programok, mégha nem is volt annyi és most már nem igen vannak. Annyi minden megszűnne, ha lezárnám ezt az egész kapcsolatot. Valahogy félek az egyedülléttől, attól h mihez kezdenék, mivel ő volt az aki kimozdított mindig itthonról. Sajnos előtte se voltak barátaim de akkor még jártam suliba így volt amivel elfoglalhattam magam. 2013 nyár óta itthon vagyok, nem tudtam elhelyezkedni a szakmámban, és úgy érzem megrekedtem, boldogtalan az életem. Ha őt is elveszítem semmim se fog maradni, egyszerűen nem tudom mihez kezdenék. Az az egy-két barátnőm is külföldre ment dolgozni akikkel régen úgy ahogy összebarátkoztam, szóval őket is elvesztettem.