Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit csináljak? Egy terroristáv...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit csináljak? Egy terroristával jöttem össze 17/L

Figyelt kérdés

Na nem a szó szoros értelmében terrorista....de velem néha kb. olyan.

Már amikor megismertem (ennek még csak 5 hete), akkor látszott, hogy határozott, az egészségesnél talán kicsit nagyobb az önbizalma, irányító típus, meg hasonlók, de ez mostanra átfordult arra, hogy konkrétan parancsolgat. Valamelyik nap nála aludtam, de nem éreztem jól magam, szóval este szerettem volna aludni, ő meg elkezdett cseszegetni, a vége konkrétan az lett, hogy olyanokat mondott, hogy "bújj hozzám, utoljára szólok". Utoljára szólok, ezt mondta!!! Én itt mondtam azt, hogy oké, szia, és otthagytam a francba, lent aludtam a nappaliban.... Reggel persze jött nyalni, hogy na hát csak ideges volt...csakhogy ez már nem az első volt, előtte egyszer pont szex közben hívott az egyik barátnőm fel (egyébként tényleg bajban volt és szüksége lett volna rám), fel akartam venni, erre kikapta a telefont a kezemből, elb.aszta a szoba végébe, és ilyet szólt : "kuss, enyém vagy". Azt hittem, pofánvágom.

Az a baj, hogy ezek egyre sűrübbek, és komolyan gondolja őket, már-már úgyérzem magam, mintha a pincsikutyája lennék, mert soha nem szólok neki vissza,nem merek, egyedül akkor hagytam ott, amit le is írtam..

A másik gáz, hogy amikor részeg (márpedig ha pia kerül a kezébe, akkor nagyon gyorsan saturészegre issza magát), vagy teljesen kiüti magát, fogom a fejét, hogy lehetőleg a wc-t hányja össze, és ne a padlót, aztán elájul a fürdőkádban, vagy iszonyatosan agresszív és bunkó lesz, és akkor inkább rá se nézek..

Szeretem őt, és tud nagyon édes és aranyos is lenni, de ezek amiket leírtam, egyre sűrűbbek, és nem tudok mit kezdeni ezekkel, nem tudom, mit csináljak, mert nem akarom, hogy alázzon és így bánjon velem..

17L, 19F


2015. ápr. 17. 22:16
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:

Egyértelmű, hagyd ott a francba.

De elég gáz hogy 5 hete ismered és már le is feküdtetek.

2015. ápr. 17. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:
Tudnám, hogy miért van az, hogy szinte minden tini csajnak az ilyen vagány, bunkó srácok kellenek mindig, akik elnyomják őket, aztán jönnek ide szipogni gyk-ra, hogy mit tegyenek? Megmondom mit tegyél, hagyd ott ezt a selejtet, és keress egy normális srácot, mielőtt félre értenél normális alatt nem az olyat értem,aki még csak a kezedet sem meri megfogni, annyira félénk, de az olyan se jó mint a mostani palid, valahol a kettő között kellene keresned.
2015. ápr. 17. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:
Arról ne is álmodj hogy valaha megváltozik. Az meg hogy qrás közben eldobja a telefonod abban igaza volt.
2015. ápr. 18. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!