Ezek közül valamelyik járásnak minősül? 26/F

1) Mindketten ki voltunk közösítve az osztályból. Mivel a szó legszorosabb értelmében se barátnője se barátja nem volt, belement abba, hogy "járjunk". Vonzódni egyáltalán nem vonzódott hozzám és semmi testiséget nem akart. Értékelte ugyan, hogy szeretem, de sokkal többször mentem az agyára minden aprósággal. Például nem ajánlottam fel, hogy cipelném a cuccait. Vagy például nem voltam hajlandó a legnagyobb forgalomban az úttesten sétálni csak mert elmondása szerint nem fért el a járdán (sovány alkat pedig). Vagy pedig az, hogy nem reagáltam rendesen az általa írt 15 A4-es terjedelmű Facebook üzenetére, pedig igyekeztem. Volt, hogy együtt aludtunk egy ágyban, de soha nem engedte, hogy bármi is legyen ebből. Érdekes módon nyolc éve barátként megmaradt.

2) Egyetemi tanévem alatt társkeresőn akadtam rá. Csaknem 500 lány közül egyedül ő írt vissza nekem. Randiztunk, találkozgattunk. Kimondtuk a járást, csókot nem akart tőlem. Azt mondta, majd ha jobban összerázódunk akkor majd lesz az is. Természetesen elhittem neki. Alig havonta találkoztunk, minden esetben semleges helyen. Mindig hazakísértem, de sose engedett be. Gondoltam ez is normális mert feltételeztem mindenkinél így megy. Aztán egyre hidegebb lett, rám förmedt, ha a munkahelyéről kérdeztem, hogy milyen napja volt. Végül azt se mondta meg, hogy szakít velem, hanem egyszer csak nem írt többet és semmire nem válaszolt. Később kiderült, hogy párhuzamosan egy másik sráccal is volt csak erről nekem nem szólt.

3) Teljesen véletlenül ismertem meg. Megláttam, megszólítottam, elkértem az elérhetőségét, megadta. Facebookon beszélgettünk. Négy napra rá első randi, a végén kimondtuk a járást. Fél évig úgy voltunk együtt, hogy annak ellenére, hogy egy közeli településen élt, mégis havi max kétszer találkoztunk maximum 2-3 órára. Elmondása szerint szeretett és vonzódott hozzám, a párjaként említett engem másoknak, mégse akart tőlem úgymond semmit. Normálisnak tartottam, mert úgy gondoltam, hogy a lányok nem szeretik a csókolózást még a párjukkal se, csak azt, hogy legyen mellettük valaki. Mint ahogy azt is, hogy járásunk ellenére Facebookon naponta alig egy vagy két, egyszavas üzeneteket kaptam tőle. Aztán amikor a környezetemben láttam, hogy egy járás máshogy működik (például a lány szívesen és lelkesen beszél a párjával még facebookon is, szinte mindig együtt vannak, a lány is mindig kifejezi ha szereti a párját, ha tehetik együtt alszanak), próbáltam menteni a menthetőt. Fél év után mikor szembesítettem azzal, hogy nem törődik annyira se velem, mint én vele, rájött, hogy csak rá akarta magát erőszakolni, hogy szerelmes legyen belém. Még csak nem is élőben mondta meg, hogy szakít velem. Azóta gyűlölöm a focit (eddig se szerettem) és képtelen vagyok egyedül bármilyen filmet (kivéve sorozatot) megnézni anélkül, hogy pánikroham törne rám.

4) Itt gyakorin egy - nem ismerkedés/társkeresés témájú - kérdésem miatt rámírt privátban. Napokkal később Skype-on beszéltünk. 20 perc után belém szeretett. Néztem nagyot, mert megütöttem a főnyereményt. Végre belém szeretett egy lány. Minden nap felhívott, hogy hallja a hangom. Órákig beszéltünk. Terveztük, hogy találkozunk. Először Valentin-napra. Sajnos sose sikerült, pedig egyszer fél órára láttuk egymást és még jobban egymásba szerettünk. Egy hónap botladozásokkal teli (mindig közbejött valami amikor találkozni akartunk: Temetés, kórházba kerülés) szerelem után pont péntek 13-án szakított velem, mert gyógyíthatatlan betegséget állapítottak meg Nála és nem akarta, hogy Mellette maradjak. Soha nem találkoztunk.

Nem tudom megérteni, hogy mi volt velem a baj. A külsőmmel semmi, mindig önmagam adom, határozott, romantikus alkat vagyok, mindig odafigyelek a másikra, meghallgatom őt(én persze nem vagyok meghallgatva), valamint mindig kimutatom az érzéseimet. Nem alkalmira, hanem tartós kapcsolatra hajtok. Nem mondhatni, hogy unalmas a személyiségem, de nem is vagyok Chuck Norris akinek enyhén szólva minden megy a "végtelenigkétszerelszámolás"-tól kezdve a "Földeteltolásfekvőtámasszal"-ig. Mégis kevesebb sikerem volt a párkapcsolatokkal, mint egy diplomata ork létezésének esélye. Lehet, hogy "nagyok" az elvárásaim, például, hogy a lány viszonozza az érzéseimet, de tisztában vagyok azzal, hogy a lányért meg kell küzdeni, ha meg akarom magam mellett tartani. A vicc az, hogy már jóformán kiöregedtem abból, hogy újonnan szerezzek baráti társaságot, ami nincs, valamint a tanulmányaim befejezéséhez is már öregnek számítok, mert már nem mehetek államira. Ha tehetném, kimozdulnék ismerkednék satöbbi, de 50 km-es körzetben nincs velem kompatibilis civilizáció. Pesten keresnék, az van a legközelebb. Irónia, hogy nem tanultam meg, hogy kell szocializálódni, mert túlzottan ragaszkodtam a már leírt párkapcsolataimhoz, az évek meg elszálltak.