Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Túl hamar adtam oda magam neki. Hogyan javítsam ki a hibámat?
Az történt, hogy a második randinkon berúgtunk és részegen lefeküdtem vele, én kezdeményeztem, tudom, hiba volt. Azóta találkozunk, csakhát már nem teper annyira... Mit tegyek, hogy ismét felkeltsem az érdeklődését?
20/L
mondd meg neki :) velem is volt ilyen. megmondtam h zavar h láthatóan csökkent az érdeklődése :)
mondta h elnézést kér azóta is teper :D
ha meg nem teper akk hagyjad :) kiderült h mit akar
17L
Nem biztos, hogy az volt a baj, hogy odaadtad magad neki, hanem hogy a szexen kívül más módon nem érdeklődik irántad.
Nekem 3 komoly kapcsolatom volt az életemben, az elsőt épphogy megismertem, már lefeküdtünk, 2 éves kapcsolat lett belőle, a másik kapcsolatom 8 hónapig tartott, ott sem vártunk sokáig, 2-3 hétig az első szex-el, illetve a jelenlegi párommal, aki már a férjem, vele nem is akartam speciel komoly kapcsolatot, 2 hét után bújtunk ágyba és 10. éve, hogy együtt vagyunk.:)
Én azt gondolom, hogy ha valakiben van valami, ami megfogja a másikat, akkor teljesen mindegy, hogy mikor következik be az első szex, 1 hét vagy 1 hónap vagy fél év után, ha van benne valami plusz, akkor az lehet tartós.
Lehet, hogy ha nem is történt volna semmi köztetek, akkor sem foglalkozott volna veled tovább.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!