Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek menthető még?

Figyelt kérdés
A barátnőm és én fél éve vagyunk együtt de az utóbbi pár napba elmondása szerint azt kezdte el érezni hogy nem "úgy" érez mint régen.Tegnap leültünk megbeszélni és mondtam neki hogy szerintem azért van mert az utóbbi 1 hónapban nem igazán tudtunk eltölteni elegendő időt.A beszélgetés elején szakítani akart,de nagyon sokszor majdnem elsírta magát és láttam rajta hogy nem akarja teljesen mert még szerintem szeret.Az is elképzelhető hogy az egyik barátnője tanácsára gondolt erre aki már egyszer megélt egy hasonló dolgot.Ma elkezdtem olvasgatni es felmerült bennem az a lehetőség hogy egyszerűen csak elment az a "lila köd" érzés és ezzel nem tud mit kezdeni.Egyenlőre abban állapodtunk meg hogy még egy próbát megér a dolog.Holnap találkozunk,és én arra gondoltam hogy elviszem arra a helyre ahol összejöttünk,és picit megpróbálom feleleveníteni az együtt töltött jó pillanatainkat.Viszont szerintetek ma este még megírjam neki ezt hogy szerintem ez az érzés csak annyit jelent hogy mostmár megszoktuk a kapcsolatot es elszállt a lila köd?Valamint még menthető a kapcsolat?

2015. márc. 15. 17:43
 1/8 anonim ***** válasza:
Minden menthető.
2015. márc. 15. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim válasza:
ha szeretitek egymást simán megmenthető! sok sikert!
2015. márc. 15. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
Szerintem menthető. És csak holnap vesd fel neki a ködös dolgot,hogy a reakcióját láthasd.
2015. márc. 15. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
Ne írd meg neki ma.Találj ki érdekes programokat,hogy ne fulladjon unalomba a kapcsolat.Lehet hogy ez csak átmeneti dolog nála,ki fog derülni.
2015. márc. 15. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat.Esetleg valamelyikőtök volt már ilyen helyzetbe?
2015. márc. 15. 19:24
 6/8 anonim ***** válasza:
Nem,de én lány vagyok és első kapcsolatom és ezzel a köddel már meggyűlt a bajom.
2015. márc. 15. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Barátnőmnek is első kapcsolata....te hogy jutottál túl ezen a ködön?
2015. márc. 15. 19:47
 8/8 anonim ***** válasza:

Csak bele kellett gondolnom,hogy attól hogy most kicsit nyugodtabb érzés van bennem,attól még ugyanúgy szeretem a barátom és rossz lenne nélküle.

De ő erről nem is tud,magamban lejátszottam ezeket a dolgokat.

Szerintem normális hogy egy idő után már megszokottá válik, hogy ő van nekem,nincs annyi izgalom,mint az elején.

De csak ezért értelmetlen lenne szakítani, más kapcsolatban is elmúlna a kapcsolat eleji fellángolás.

2015. márc. 15. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!